A szolgáltatói hőközpontokban (ezekből a hőközpontokból több épület kap fűtést és melegvíz-ellátást) hitelesített hőmennyiségmérők mérik a hőfogyasztást, az elszámolandó hőmennyiség tehát leolvasható, azonban a hőmennyiség több épület együttes hőfogyasztása. Egyes szolgáltatói hőközpontról ellátott épületek hőfogadó állomásaira a távhőszolgáltató költségmegosztó mérőműszereket (fűtési hőmennyiségmérők és melegvíz-mennyiség mérők) szerelt fel. (Ezek a műszerek a mérésügyre vonatkozó jogszabályok szerint közvetlen elszámolásra nem, csak a joghatályos méréssel megállapított összes hőmennyiség szétosztására alkalmazhatók.) Egy épület elfogyasztott hőmennyisége a szolgáltatói hőközpontban hiteles méréssel megállapított hőmennyiség akkora hányada (%), ahány %-a az épület hőfogadó állomásán mért érték a hőközpontból ellátott összes hőfogadóban mért értékek összegének. (Például két épület esetén az egyik hőfogadóban 60, a másikban 40, összesen 100 érték kerül leolvasásra és a hőközpontban mért, elszámolandó hőmennyiség 50 GJ, akkor ez 60-40%-ban kerül szétosztásra, azaz az egyik épületre 0,6x50=30 GJ, a másikra 0,4x50=20 GJ hőfogyasztás állapítható meg.)Épületek közötti költségmegosztás
Az épület hőfogyasztásának megállapítását az alábbi ábra szemlélteti:
|
|
Az épületek hőfogadóit a szolgáltatói hőközponttal több (fűtési, meleg víz és a meleg vizet állandóan keringető, ún. cirkulációs) csővezeték köti össze. Az épületre jutó arányos hőmennyiség megállapításához több, különféle mérőműszert kell beépíteni és ezek mérési adatai segítségével számítható a hőmennyiség. |
A Díjendelet 18. §-a alapján a FŐTÁV Zrt. a szolgáltatói hőközpontról ellátott épületek esetében a hőmennyiség felhasználónkénti (épületenkénti) szabályozásának és mérésének feltételeit 2010. június 30-ig köteles a saját költségén megvalósítani. Az épületenkénti önálló hőközpontok kialakításának feltétele, hogy az egyes épületek a hőközpont számára helyiséget biztosítsanak.
- Elszámolás épületrészenkénti hőmennyiségmérés esetén
- Számlakézbesítési információk
- Számlamásolat igénylése
- Kedvezmények, támogatások
- Díjszétosztási arányok meghatározása
- Elszámolás hőközponti hőmennyiségmérés esetén
- Számlamagyarázat
- Elszámolás
- Tarifatáblázat
- Fűtési hődíj újbóli szétosztása és elszámolása fűtési költségmegosztók alapján
- Légtérfelmérés
KÖZÜZEMI SZERZŐDÉSEK- Általános tájékoztatás a távhőszolgáltatásról, mint termékről, meddig terjed a szolgáltató feladata
- A Távhőszolgáltató feladatai
- Fűtés indítás-leállítás
- Számlázott szolgáltatás (Ürítés-töltés, radiátorcsere, eseti ki/bekapcsolás, papíralapú szlamásolat)
- Nem számlázott tevékenység (élet és vagyonvédelem)
ADATMÓDOSÍTÁS
Díjfizető személyében bekövetkezett változás
A díjfizető személyének változását a régi és az új díjfizető a változástól számított 15 napon belül köteles a FŐTÁV Zrt.-nek bejelenteni és ezzel egyidejűleg a felhasználó képviselőjét is értesíteni. A bejelentést megtehetik az on-line ügyfélszolgálatunkon, valamint az fotav@fotav.hu e-mail címen, ebben az esetben kérjük csatolják a szükséges, beszkennelt dokumentumokat, továbbá személyesen bármelyik ügyfélszolgálati irodában illetve írásban.
A bejelentésnek tartalmaznia kell az új díjfizető személyének azonosításához szükséges adatokat, a felhasználási hely, illetőleg az épületrész megjelölését és a változás időpontját.
A tulajdonváltozást erre alkalmas okirat bemutatásával igazolni kell. Szükséges okiratok:
- 6 hónapnál nem régebbi adásvételi szerződés (tulajdonjog fenntartásos szerződés esetében a tulajdonjog lemondó nyilatkozat is szükséges)
- 6 hónapnál nem régebbi tulajdoni lap
A tulajdonos és a bérlő vagy a használó együttes írásbeli kérelmére ("Együttes kérelem" nyomtatvány) a FŐTÁV Zrt. a díjat a bérlő, használó részére számlázza a Tszt. 44.§ (3) bekezdésében foglaltak alapján.
A tulajdonost ebben az esetben a távhődíj bérlő, vagy használó által történő megfizetéséért helytállási kötelezettség terheli.
Ugyanezt az "Együttes kérelem" nyomtatványt kell alkalmazni akkor is, ha tulajdonosváltozás esetén az adásvételi szerződésben az eladó tulajdonjog fenntartása szerepel. Az "Együttes kérelem" mindaddig érvényben marad, amíg a tulajdonjog fenntartás megszűnését a régi vagy az új tulajdonos a megfelelő dokumentum másolatának bemutatásával társaságunknál be nem jelenti.
A díjfizető-változás bejelentését követően a FŐTÁV Zrt. elvégzi a távhődíjak új és régi díjfizető közötti rendezését a díjfizető változás időpontjával (a birtokba adási jegyzőkönyvben, vagy a tulajdonjog lemondó nyilatkozatban, vagy az adás-vételi szerződésben, stb szereplő dátummal), amennyiben a két fél együttesen ettől eltérően nem rendelkezik. A számlarendezés miatt mindkét fél csak a saját nevére érkező számlákat fizesse be, ellenkező esetben a téves befizetések pénzügyi rendezését a FŐTÁV Zrt. nem tudja vállalni.
Fogyasztó személyében bekövetkezett változás
A fogyasztó (az épület tulajdonosi közössége, illetve annak megbízottja) személyében és adataiban történő változás bejelentését a fogyasztónak írásban kell megtennie. A megfelelő igazoló okmányok bemutatása mellett az általános közüzemi szerződés megfelelő pontját a szerződő felek ügyfélszolgálatunkon személyesen módosítják.
SZÁMLÁZÁS
Elszámolás épületrészenkénti hőmennyiségmérés esetén
A fűtési és melegvíz készítési célú hőfelhasználás egyedi (lakásonkénti) mérése és elszámolása minihőközpontok lakásonkénti kialakításával érhető el, amely megvalósításához a jelenlegi központi fűtési rendszert el kell bontani, és helyette lakásonként önálló rendszert kell kialakítani. A lakásonkénti mérés megvalósításáról a távhőszolgáltatásról szóló 2005. évi XVIII. törvény 43 § (5) bekezdése rendelkezik, miszerint a felhasznált távhő mennyisége lakásonként akkor mérhető és számolható el, ha a felhasználók a távhő mennyiségének hiteles mérésére alkalmas mérőeszköz felszerelését, valamint a felhasználói berendezés ehhez szükséges átalakítását a saját költségükön, az épület valamennyi épületrészében megvalósítják és a hiteles mérés feltételeit folyamatosan biztosítják.
Fentieknek megfelelően az egyedi mérés és aszerinti elszámolás az épületen belüli egy, vagy néhány lakás esetében történő megvalósításának jogszabályi és technikai akadálya van.
Az épületrészenkénti (lakásonkénti mérés) megvalósulása esetén közüzemi szerződés jön létre egyrészt az épület kezelője és a FŐTÁV, másrészt az egyes épületrészek (lakások, üzlethelyiségek) tulajdonosai és a FŐTÁV között. A felhasználási helyen elfogyasztott távhő mennyiségének mérésére szolgáló hőmennyiségmérő adatait – a mérő típusát, gyári (azonosító) számát, a hitelesítési bélyegző évszámát és sorszámát, valamint a mérő állását – a helyszínen jegyzőkönyvben rögzítjük, amely a lakás, üzlethelyiség tulajdonosával létrejövő általános közüzemi szerződés mellékletét képezi. Mérőcsere esetén a felek a korábbi és az új mérő adatairól az előzőeknek megfelelően jegyzőkönyvet vesznek fel, amely a közüzemi szerződés új, érvényes mellékletét képezi.
A havonta kibocsátásra kerülő távhőszámlákban kiszámlázásra kerül a felhasználási helynek a közüzemi szerződésben megjelölt légtérfogata utáni alapdíj, valamint a felhasználási helyen elfogyasztott hőmennyiség utáni hődíj az érvényes egységárakkal (lásd tarifatáblázat).
Számlakézbesítési információk
Társaságunk a távhőszámlákat minden hónap utolsó dekádjában, egységesen 15 naptári napban megállapított fizetési határidővel bocsátja ki. A távhőszámlák kézbesítését saját munkavállalóink végzik, illetve ahol a számlázási cím és a hővételezési hely címe nem egyezik meg, ott a Magyar Posta.
Számlamásolat igénylése
Papír alapú számlamásolatot díjazás (320,- Ft + ÁFA) ellenében igényelhetnek ügyfeleink, azonban az internetes ügyfélszolgálati felületünkön regisztrációt követően ingyenesen letölthetőek a számlamásolatok. Regisztrációhoz kattintson ide !
Kedvezmények, támogatások
A lakossági fogyasztóink számára nyújtott kedvezmények:
1. Egyösszegű díjfizetés:
Azok a fogyasztói közösségek, amelyek vállalják, hogy távfűtési számláikat egy összegben fizetik meg az aktuális alapdíjból 5 százalék kedvezményt kapnak mindaddig, amíg nem kérik a díjak épületrészek szerinti szétosztását. A díjkedvezmény viszont nem adható meg azoknak a tulajdonosi közösségeknek, amelyek 60 napon túli, nem vitatott díjhátralékkal rendelkeznek.
2. Korszerűsítés:
Azok a lakossági fogyasztók, amelyek a fogyasztói (szekunder) rendszerüket energia-megtakarítási céllal korszerűsítik/korszerűsítették, felújítják/felújították, 10 %-os alapdíj kedvezményben részesülhetnek. Az ÖKOPlusz alapdíj kedvezményre vonatkozó szerződést a felhasználói közösség képviselője kötheti meg az ügyfélszolgálati irodákban.
Díjszétosztási arányok meghatározása
A hőközponti hőmennyiségmérés szerinti elszámolás esetében a szolgáltatott és a felhasznált távhő elszámolásának alapja az épület hőközpontjában mért hőmennyiség. Amennyiben a Felhasználó (tulajdonosi közösség) kéri, hogy a hőközpontban mért összes hőmennyiséget lakásonként az egyes díjfizetők részére külön-külön számlázzuk, társaságunk a hőközpontban mért hőmennyiséget és annak díját a 84/2005. Főv. Kgy. (XII.16.) Díjrendeletnek megfelelően a közös képviselet által megadott és aláírt díjszétosztási arányok alapján szétosztja és elszámolja az alábbiak szerint:
|
Melegvíz készítési célú hődíj (lakás) = |
épület melegvíz készítési célú hőfelhasználása x melegvíz díjszétosztási arány x egységár + ÁFA (5 %) |
|
Fűtési célú hődíj (lakás) = |
épület, fűtési célú hőfelhasználása x fűtési díjszétosztási arány x egységár + ÁFA (5 %) |
A lakásokban lévő költségosztók (melegvíz mellékmérők, illetve fűtési költségosztók) nem elszámolási mérők, azonban azokat, mint költségmegosztókat a hőmennyiségmérés szerinti elszámolás során a közös képviselő veheti figyelembe a díjszétosztási arányok meghatározásakor.
A fentiek alapján a melegvíz hő esetében lehetőség van arra, hogy a díjszétosztási arányokat a közös képviselők a melegvíz mellékmérők kéthavonta történő leolvasása alapján határozzák meg és adják meg társaságunk részére - ahogy azt a lakóközösségek jelentős része teszi -, amely megoldás a melegvíz hődíj fogyasztással arányos elszámolását teszi lehetővé.
A díjszétosztási arányok meghatározásának szempontjait a felhasználói közösségek szabadon megválaszthatják, így a fent említett költségosztók szerinti díjszétosztás mellett egyéb szempontokat is figyelembe vehetnek, mint például az egyes lakások légtérfogata, tulajdoni hányada, lakásban lakók száma, stb. A felhasználói közösségeknek célszerű a díjszétosztás módjáról a lakóközösség közgyűlésén döntést hozni.
Amennyiben a felhasználó közös képviselője a díjszétosztás módjáról sem a fűtés, sem a melegvíz tekintetében nem rendelkezik, a díjrendelet alapján az elszámolandó hőmennyiség (fűtés és melegvíz) hődíja az épületrészek (lakások) légtérfogata arányában kerül szétosztásra az épület díjfizetői között.
Társaságunk a közös képviseletek számára egy olyan internetes oldalról elérhető segédprogramot fejlesztett ki, amely a felhasználói közösségek képviselőinek munkáját a hődíjszétosztási arányok meghatározásakor jelentősen megkönnyíti. A program segítségével a közös képviselőknek lehetőségük a képviseletük alatt lévő felhasználási helyek adatait (díjfizetők neve, címe, aktuális díjszétosztási arányok, stb.) lekérni, és új díjszétosztási arányokat meghatározni. A program lehetőséget ad a különböző naturáliák (mellékmérők adatai, létszám, stb.) berögzítésére, amely adatok alapján a program kiszámolja a díjszétosztási arányokat, és ellenőrzi, hogy a díjszétosztási arányok összege 100%.
A programot a közös képviselők az ügyfélszolgálati irodán történt előzetes regisztrációt követően tudják használni. A regisztráció során egyrészt aláírásra kerül az erre vonatkozó megállapodás, továbbá a felhasználó képviselője megkapja a program használatához szükséges felhasználó nevet és kezdeti titkos jelszót. A kezdeti titkos jelszót három napon belül meg kell változtatnia a képviseletnek/képviselőnek.
Elszámolás hőközponti hőmennyiségmérés esetén
A fővárosban alkalmazható távhőszolgáltatási díjakról és díjalkalmazási feltételekről a 84/2005. (XII.16.) számú önkormányzati rendelet (a továbbiakban: díjrendelet) rendelkezik.
A fenti rendelet 3 § (1) bekezdése értelmében a távhőszolgáltatásért havonta alapdíj és hődíj kerül kiszámlázásra a díjfizetőink részére.
Az alapdíj egy - a légtérfogat alapján - megállapított éves díj, melyet a lakossági felhasználó a távhőszolgáltatás folyamatos igénybevételének lehetőségéért és igénybevételéért havonta (mindig az adott tárgyhónapra vonatkozóan) 12 egyenlő részletben fizet, mértéke nem függ a mért hőfogyasztástól.
Az épületrészre jutó hődíj az épület, fűtési célú és melegvíz készítési célú hőfelhasználásából az adott épületrészre (lakásra) jutó hő díja, melyet mindig utólag, a hőközponti hőmennyiségmérő leolvasása után kerül kiszámlázásra.
A havonta kibocsátott távhőszámlák tehát az adott hónapra vonatkozó - tárgyhavi - alapdíjat, továbbá a tárgyhót megelőző időszak hődíj elszámolását tartalmazzák.
A szolgáltatott és felhasznált távhő elszámolásának alapja a hitelesen mért hőmennyiség. Amennyiben a hőközpontban mért összes hőmennyiség díjainak számlázása a felhasználói közösség kérésére nem egy összegben az épület részére történik, hanem az egyes díjfizetők részére külön-külön, társaságunk a hőközpontban mért hőmennyiséget és annak díját a 84/2005. Főv. Kgy. (XII.16.) Díjrendeletnek megfelelően a közös képviselet által megadott és aláírt díjszétosztási arányok alapján osztja szét és számolja el, az alábbiak szerint:
|
Fűtési célú hődíj : |
épület, fűtési hőfelhasználása x fűtési díjszétosztási arány x egységár (Ft/GJ) + áfa (5%)
|
|
Melegvíz készítési célú hődíj: |
épület melegvíz készítési célú hőfelhasználása x melegvíz díjszétosztási arány x egységár + ÁFA (5 %)
|
Az egyes lakásokban levő költségosztók (fűtési költségosztó, mellékvízmérő) adatait a közös képviseleteknek van lehetősége figyelembe venni a díjszétosztási arányok meghatározásánál. Társaságunk nem jogosult a képviselet által megadott, aláírásával igazolt díjszétosztási arányokat felülbírálni, módosítani.
Számlamagyarázat

Számla hátoldal - ide kattintva nagyobb méretben is megtekintheti

A számlákhoz a magyarázatot pedig itt tekinthetik meg.
Elszámolás
1. A távhőszolgáltatás díjrendszere
A 2005. évi távhőszolgáltatásról szóló XVIII. törvény 43 § (1) bekezdésének rendelkezése szerint az elszámolás alapja a hitelesen mért összes (fűtési célú és használati melegvíz készítési célú) hőmennyiség (mértékegysége a gigajoule, rövidítve GJ).
2. Az épület által felhasznált hőmennyiség megállapítása
A felhasználói (önálló) hőközponttal rendelkező épületnél az épület hőfogyasztása a hőközponti hőmennyiségmérő mérőállásának leolvasásával kerül megállapításra.
A szolgáltatói (több épületet kiszolgáló) hőközpontokból ellátott épületek hőfogyasztásáról az Épületek közötti költségmegosztás részben olvashat.
3. Számlázás, díjfizetés
(Például az augusztus végén kibocsátásra kerülő szeptember havi számlán a szeptemberi alapdíj és a júliusi hőfogyasztás hődíja szerepel.)
A díjelszámolás és a számlázás legegyszerűbb módja, ha az épület fogyasztását a felhasználói közösség egyben fizeti. Ekkor a szolgáltató az épület fogyasztásáról a felhasználói közösség címére egy darab, egyösszegű számlát állít ki, és azt a közösség egy összegben - közös költségként - egyenlíti ki. Ebben az esetben alapdíj kedvezményt nyújtunk.
4. Épületrészek (lakások, nem lakás céljára szolgáló helyiségek) közötti költségfelosztás
A távhőszolgáltatásról szóló 2005. évi törvény 43. § (3) bekezdése továbbá a 2006. január 1-jétől hatályos 84/2005. (XII.16.) Főv. Kgy. rendelet (továbbiakban Díjrendelet) előírja, hogy a távhőszolgáltató köteles a fűtési célú és a melegvíz-készítés céljából felhasznált hőmennyiséget külön meghatározni és számlázni.
A FŐTÁV Zrt. nem vizsgálja, hogy a díjszétosztási arányokat a felhasználói közösség képviselője milyen szempontok (pl. fűtési célú hődíj esetén az épületrészek (lakások) légtérfogata, tulajdoni hányada, fűtési költségmegosztókon mért adatok; melegvíz-készítési célú hődíj esetén az egyedi melegvíz-mérőkön mért adatok, lakásban lakók száma, épületrészek (lakások) légtérfogata, stb) alapján határozza meg.
A távhőszolgáltató nem vezet nyilvántartást az egyes épületrészekben (lakásokban) felszerelt költségmegosztókról (fűtési költségmegosztók, egyedi melegvíz-mérők) és ezekkel kapcsolatos leolvasási tevékenységet sem végez. A hőmennyiségmérés szerinti elszámolás során a költségmegosztók adatait a felhasználói közösségen belül a közös képviseleteknek van módjuk figyelembe venni a díjszétosztási arányok meghatározásakor.
Külön-külön történő díjfizetés esetén az alapdíjat az egyes díjfizetők az épületrész (lakás, nem lakás céljára szolgáló helyiség) légtérfogata alapján fizetik.
Tarifatáblázat
A háztartási célú távfűtés díja
"A" típusú tarifa
"B" típusú tarifa
Fűtési hődíj újbóli szétosztása és elszámolása fűtési költségmegosztók alapján
FŐTÁV Zrt. a fogyasztói igényektől függően évente egy vagy két alkalommal, a fűtési költségmegosztókkal teljes körűen felszerelt épületekben a már elszámolt hőfogyasztást ingyenesen, lakásonként újra szétosztja és elszámolja a fűtési költségosztók adatai alapján, amennyiben az erre vonatkozó szerződést a felhasználói közösség képviselője megköti társaságunkkal.
A szerződéskötés és elszámolás feltételei:
-
A felhasználói közösség és a FŐTÁV Zrt. között Általános Közüzemi Szerződés van érvényben, amely alapján társaságunk a hőközpontban mért hőmennyiség hődíját havonta az egyes díjfizetőknek számlázza a közös képviselő/képviselet által megadott díjszétosztási arányokkal.
-
Az épületrészek (lakások, üzlethelyiségek) valamennyi hőleadó berendezésére teljes körűen felszerelésre kerültek a műszaki előírásoknak megfelelő, működőképes fűtési költségosztók.
-
A felhasználói közösség határozatot hozott a fűtési hődíjak fűtési költségosztók adatai alapján történő utólagos elszámolásáról, és a felhasználó képviselője a tulajdonosi közösség részéről megfelelő felhatalmazással rendelkezik a szerződés megkötéséhez.
-
Az elszámolási időszak(ok) naptári éven belül lehet(nek):
- évente egy alkalommal történő elszámolás esetén január 31. és december 31. között,
- évente két alkalommal történő elszámolás esetén január 1. és május 31. között, illetve június 1. és december 31. között. -
Az elszámolási időszak alatt a fűtési hő díjszétosztási arányainak megváltoztatása nem lehetséges.
-
A felhasználó képviselője gondoskodik az elszámolási időszak végén valamennyi költségmegosztó leolvasásáról, és a költségosztók adatai alapján az új díjszétosztási arányok meghatározásáról. Valamennyi díjfizetőre vonatkozóan kell arányt megadni, amelyek összesen 100%-ot tesznek ki.
-
Azon lakások esetében, ahol az elszámolási időszakon belül díjfizető változás történt, hődíjkülönbözet nem számolható el, új díjszétosztási arányként is a havi hődíjelszámolások során figyelembe vett díjszétosztási arányokat kell alkalmazni, az adatbekérő lapon szerepeltetni. Az elszámolási időszak utolsó napját követően a FŐTÁV az adatbekérő lap megküldésével egyidejűleg a képviselő rendelkezésére bocsátja azon épületrészek jegyzékét, ahol az elszámolási időszak alatt díjfizető változás következett be.
-
A FŐTÁV az igazolt adatbekérő lap beérkezését követően 30 napon belül kimutatást készít, amely havi bontásban tartalmazza az egyes díjfizetőknek az új díjszétosztási arányoknak megfelelő hőfelhasználását, a részükre adott időszakra már elszámolt hőfelhasználást és ezek különbözetét. Társaságunk a közös képviselő által igazolt kimutatás beérkezését követő két hónapon belül a hődíjkülönbözeteket az elszámolási időszak utolsó napján nyilvántartott díjfizetők részére jóváírás vagy terhelés formájában érvényesíti.
Légtérfelmérés
Ha a számlázás alapjául szolgáló épületrész (lakás) légtérfogata a felhasználó szerint nem a valóságnak megfelelő, az épületrész újbóli felmérését felhasználónk írásban, vagy on-line ügyfélszolgálatunkon tudja megrendelni.
Az ármegállapításra vonatkozó rendelkezések értelmében:
- A fűtésért fizetendő alapdíjat a műszakilag összefüggő helyiségek fűtöttre tervezett légtérfogata alapján kell fizetni.
- Az éléskamra (kamraszekrény), valamint a lakás (helyiség) légterének a közművezetékeket védő burkolat mögötti része a fűtött térfogat megállapításánál nem vehető számításba.
- Fűtöttnek minősül az a helyiség is, amelybe a tervező az előírt hőmérséklet biztosítására közvetlen hőleadót (fűtőtestet) nem tervezett be. (A reklamációk többségét az a téves nézet okozza, miszerint a fogyasztó fűtetlennek tekinti a többnyire fűtőtest nélküli előszobát, közlekedőt, gardróbot, WC-t).
Indokolt a légtérfelmérés, ha az ellenőrző felmérés során megállapított légtérfogat a számlázás alapját képező jelenlegi nyilvántartotthoz képest, legalább 0,5 %-os eltérést mutat. Ebben az esetben a Polgári Törvénykönyv XXVI. fejezet 324. § /1/ bekezdésének megfelelően intézkedünk az alapdíj csökkentéséről, illetve megemeléséről (5 évre visszamenőleg).
Indokolatlan a légtérfelmérés, ha a megállapított légtérfogat az előzőekben megjelölt eltérést nem éri el. Ebben az esetben az ellenőrző felmérés és kiszállás költségét (lakás esetén 3.200 Ft + ÁFA, egyéb felhasználási hely esetén 1.600 Ft + ÁFA + 20,- Ft/légm3) felszámítjuk a felmérést igénylő felhasználónak.
TÁMOGATÁSOK
Támogatások
Ügyfeleink, amennyiben anyagi nehézségek miatt nem tudják fizetni számláikat, a tartozás kiegyenlítéséhez segítséget/ támogatásokat vehetnek igénybe a kerületi önkormányzatoktól, alapítványoktól.
A kerületi önkormányzat a szociálisan rászorultak esetében
- Hátralékkiegyenlítő illetve adósságkezelési támogatást nyújthat,
- Lakásfenntartási támogatást adhat ,
- Esetleg un. krízis támogatással tud segíteni.
A támogatások feltételrendszerét a helyi önkormányzat saját rendeletben szabályozza. Erről bővebben az önkormányzatok honlapjain olvashat.
Alapítványi támogatást kérhetnek fogyasztóink:
Hálózat Alapítványtól:
- díjkompenzációt (kattintással adatlap, illetve részletes tájékoztatóra),
- Téli lakásrezsi támogatást
- Hátralékkiegyenlítő, adósságcsökkentő támogatást
- Krízistámogatást
A díjkompenzáció és a téli lakásrezsi támogatás kivételével a kerületi Családsegítő Irodákhoz lehet fordulni tájékoztatásért, adatlapokért, igazolásokért. A kérelmek benyújtásával kapcsolatosan készséggel állnak rendelkezésre.
Társaságunk minden évben jelentős összeggel támogatja a HÁLÓZAT a Díjfizetőkért és Díjhátralékosok Alapítványt, amely felfogható olyan kedvezményrendszernek, amelynek segítségével megelőzhető azon szociálisan rászorult fogyasztók hátralékossá válása, akik egyébként nem tudnák folyamatosan fizetni távhőszámláikat.
VICUS alapítványtól: XI.kerületi ügyfeleink vehetnek igénybe a kerületi önkormányzathoz benyújtott pályázat alapján, melynek lehetőségéről, módjáról onnan kérhet felvilágosítást.
HÉRA alapítvány is nyújt segítséget a tartozások rendezésére, közvetlenül az alapítvánnyal lehet fölvenni a kapcsolatot, cím: Budapest, II.ker. Fő utca 68. V/507.
Megváltozott a lakásfenntartási támogatás - A fűtéstámogatást is az önkormányzatnál kell igényelni
Felhívjuk az érintettek figyelmét, hogy 2011. szeptember 1-től jelentősen átalakul a lakásfenntartási támogatás.
Augusztus 31-ével megszűnik a szociális alapú gázár- és távhő ár-támogatás és beépül a lakásfenntartási támogatásba.
A lakásfenntartási támogatás, valamint a gáz- és távhőtámogatás integrációja révén egyszerűsödik és egységesebbé válik a lakhatással összefüggő szociális ellátások rendszere.
Lakásfenntartási támogatást - a fűtéstámogatáson túl - egyebek között lakbérre, albérleti díjra, közös költségre, csatornahasználati díjra, a szemétszállítás költségeire, a villanyáram, víz és gázfogyasztás költségeire lehet kérni.
Az új támogatási rendszer lényegesen megemeli a jogosultsági jövedelemhatárt, amelyet a törvény 71.250 forintban, az öregségi nyugdíjminimum 250 százalékában határoz meg, a korábbi 150 százalék helyett.
A jövedelemszámítás alapja az egy főre jutó jövedelem helyett a háztartás fogyasztási szerkezetét jobban kifejező fogyasztási egység lesz.
Ebben a háztartás első nagykorú tagjának arányszáma 1,0; a másodiké 0,9; minden további nagykorú arányszáma 0,8; a háztartás első és második kiskorú tagjának arányszáma személyenként 0,8, és minden további kiskorú tagjának arányszáma tagonként 0,7. A támogatás megosztva is adható: részben készpénz, részben természetbeni támogatás formájában. A támogatást elsősorban azokhoz a rendszeres kiadásokhoz kell nyújtani, amelyek megfizetésének elmaradása a kérelmező lakhatását a legnagyobb mértékben veszélyezteti.
DÍJFIZETÉS, HÁTRALÉKRENDEZÉS
Fizetési módok
1.1. Csoportos beszedési megbízás
Amennyiben Ön rendelkezik lakossági folyószámlával, úgy a postai sorbaállás helyett, választhatja az úgynevezett csoportos beszedési módot kötelezettségei rendezésére.
Ez azt jelenti, hogy meghatalmazza számlavezető pénzintézetét azzal, hogy a jövőben a távhőszámláit a FŐTÁV részére folyószámlájáról teljesítse.
Ha ezt a felhatalmazást megadja, úgy a jövőben FŐTÁV-os számlájához nem fog csekket kapni.
A FŐTÁV a számla kézbesítését követően nyújtja be a bankba (elektronikusan) a beszedési állományt, tehát önnek mindenképp van ideje arra, hogy ha nem tartja jogosnak a számlakövetelést, úgy a teljesítést bankjánál letiltsa.
Amennyiben attól tart, hogy - például a közös képviselő által megadott szétosztási arányok pontatlansága miatt - egy-egy elszámoló számla összege irreálisan magas lehet, amit Ön másként (pl részletfizetéssel) kíván rendezni, lehetősége van felső limit beállítására.
Ha számláját nem a fizetési határidőben, hanem a hónap közepén, vagy harmadik harmadában kívánja kiegyenlíteni, úgy a nyomtatványon a megfelelő dátumot jelölje meg!
A szükséges nyomtatványt honlapunkról, illetve on-line ügyfélszolgálati felületünkről töltheti le. Kérjük, hogy a "3"-al kezdődő 8 jegyű ügyfél azonosítóját pontosan írja be! A nyomtatványt a banknál bejelentett módon kell aláírnia és eljuttatnia a FŐTÁV valamely ügyfélszolgálatára vagy postacímére (1509 Budapest, Pf.9.), vagy számlavezető pénzintézetéhez.
Letölthető nyomtatványok:
Felhatalmazás csoportos beszedési megbízásra
Továbbá a kitöltéshez segítségként az alábbi útmutatót ajánljuk:
1.2. Csekkes fizetés
Amennyiben Ön csekken fizeti távhőszámláját, úgy minden alkalommal a számla mellé kiállítunk Önnek egy megszemélyesített sárga csekket. A csekken történő fizetés Önnek és a Szolgáltatónak is a legdrágább fizetési mód.
Amennyiben rendelkezik folyószámlával, úgy ajánljuk Önnek az egyéb fizetési lehetőségeinket:
- Csoportos beszedés
- ATM-en keresztül történő fizetés
1.3. Átutalásos fizetés
Amennyiben ön átutalással egyenlíti ki távhőszolgáltatási számláit, úgy kérjük, hogy a közlemény rovatba minden alkalommal tüntesse fel ügyfél azonosítóját (lakosság esetén"3"-assal,közület esetén "2"-essel kezdődő, 8 jegyű azonosító) vagy a számlája mellé küldött csekken található referencia számot, amely a csekk megbízó-azonosító mezőjében található.
Köszönjük együttműködését.
Utaláshoz szükséges banki adatok, számlaszámok a következők:
Budapest Bank 10102093-02960400-01000008
MKB Bank 10300002-20105963-70143285
OTP Bank 11794008-20521556-00000000
A nem távhőszolgáltatással kapcsolatos számlák átutalása kizárólag a Budapest Banknál vezetett számlaszámra történhet.
1.4. Fizetés ATM-en keresztül
Amennyiben Ön rendelkezik lakossági folyószámlával és számlája mellé bankkártyát is igényelt, úgy ajánlunk Önnek egy rendkívül költségtakarékos fizetési megoldást.
A jövőben nem kell sorba állnia a postán, helyette keresse fel az Önhöz legközelebb található OTP automatát (átirányítás arra az OTP honlapra, ahol az ATM-ek cím szerinti listája megtalálható) és ott gyorsan, kényelmesen és díjmentesen fizetheti be FŐTÁV-os számláját. A számlát vigye magával!!
|
- Az automatába a PIN kódja megadása után ki kell választania a befizetés menüpontot, |
|
- Majd a FŐTÁV szolgáltatót |
|
- Be kell gépelnie a számla 10 jegyű sorszámát, amely a papíros alapú számlája jobb felső sarkában található |
|
- Végül azt az összeget, amennyit be kíván fizetni. |
A tranzakció ezek után ugyanúgy megtörténik, mint amikor Ön egy boltban vásárol. Természetesen az Ön számlavezető bankja ezt vásárlási tranzakciónak fogja tekinteni, amely ingyenes (hacsak az Ön szerződése másként nem tartalmazza).
A fizetés bankkártyával és hitelkártyával is történhet.
1.5. Befizetés az ügyfélszolgálati pénztárakban
Amennyiben számláit személyesen készpénzben, vagy bankkártyával kívánja befizetni, azt megteheti Ügyfélszolgálati Irodáinkban. A személyes befizetéseket elsősorban azon kedves díjfizetőinknek ajánljuk, akik pl. azonnal "0-s igazolást" szeretnének kapni, de jelenleg van kifizetetlen számlájuk.
A befizetett összeg azonnal a folyószámlára kerül, így a számlakiegyenlítés azonnal megtörténik.
1.6. Jóváírások, túlfizetések rendezése
Ha Ön jóváíró számlát kap és nincs hátraléka, úgy társaságunk a jóváírás összegét a számla postázását követő néhány napon belül visszautalja Önnek.
|
- Amennyiben a FŐTÁV ismeri az Ön bankszámla számát (pl.: csoportos felhatalmazással fizet, vagy "csak úgy" megadta számlaszámát), akkor a visszautalás arra a bankszámlára történik |
|
- Amennyiben társaságunk számára nem ismert az Ön bankszámlaszáma, úgy megpróbáljuk a pénzt postai úton eljuttatni Önhöz, eredménytelenség, vagy jelentősebb összeg esetén levélben jelezzük, hogy bármely Ügyfélszolgálati Irodánkban felveheti azt. |
Ez utóbbi megoldás esetén Ön később jut pénzéhez, ráadásul ez az eljárás a FŐTÁV-nak is jelentős többlet költséget okoz.
Spóroljunk együtt! Ha még nem szánta el magát a készpénzkímélő fizetési lehetőségek kipróbálására, akkor is megadhatja a FŐTÁV-nak bankszámlaszámát. Ilyen esetekben természetesen csak utalni tud társaságunk a megadott számlára.
1.7. Internetes számlafizetés
Most már interneten keresztül is rendezheti távhőszámláit! Ha nem szeretne többé csekkjeivel a postán hosszasan sorban állni, ismerkedjen meg a számlafizetés új, kényelmes és biztonságos módjával!
A https://www.befizetes.hu/ internetes oldalon 0-24 óráig, díjmentesen, felügyelt biztonság mellett tekintheti meg elektronikus számláit és fizetheti be, illetve utalhatja el a távhőszámla összegét. A honlapon működő szolgáltatások igénybevételéhez regisztráció szükséges, melynek egyszerű lépéseihez a honlap maximális segítséget is nyújt.
A sikeres regisztrációt és az oldalra történő belépést követően az alábbi menüpontokat, illetve szolgáltatásokat lehet igénybe venni:
-
-Csekk rögzítése a rendszerben / Csekk rögzítése bankkártya regisztráció nélkül
-
-E-számla, azaz elektronikus számla a rendszerben
-
-A csekkek, számlák adatainak megtekintése
-
-A csekkek, számlák kifizetése
További részletekről tájékozódjon a https://www.befizetes.hu/ oldalon, vagy az alábbi elérhetőségek egyikén:
-
e-mail: ugyfelszolgalat@befizetes.hu
-
telefon: 06-40-200-108
1.8. Egyenletes díjfizetés
2009 októberétől a FŐTÁV Zrt. ügyfelei élhetnek az egyenletes díjfizetés lehetőségével, vagyis az éves díjat havonta, 11 egyenletes összegű részletben fizethetik ki.
Ekkor a havi részszámlákban szereplő hőfogyasztások az előző éves hőfogyasztás 1/12-ed részeként kerülnek megállapításra. Az éves elszámoló számlát a szolgáltató az év végén állítja ki. Az ügyfélbarát megoldással fogyasztóink távhődíj-fizetése az egész évre vonatkozóan egyenletessé válik, s így elkerülhetőek a váratlan - hideg téli időjárás okozta -, magasabb összegű számlák.
Az egyenletes díjfizetés lehetőségét a fogyasztók külön megállapodás keretében a vállalat ügyfélszolgálati irodáin igényelhetik, ahol részletes tájékoztatást is kaphatnak az új szolgáltatásról.
Az egyenletes díjfizetéssel az átlaglakás számlája 2010 januárjától - az áfacsökkentésnek köszönhetően - 15.426 forintra mérséklődik. 2009. október 1-je óta már több, mint 1500 ügyfelünk kötötte meg az ügyfélszolgálati irodákban az egyenletes díjfizetésre szóló megállapodást.
Részlefizetési megállapodás
Ha valamilyen okból az elmúlt időszakban nem tudta számláit fizetni, kérje Ügyfélszolgálati Irodáinkban személyesen, vagy írásban (FŐTÁV Zrt. 1509 Budapest, Pf.9.)címen részletfizetési megállapodás kötését.
Társaságunk az alábbi feltételekkel köt megállapodást:
-
Maximum 12 hónapra
-
Minimum 5 000 Ft/hó törlesztő részlettel
-
A futamidőre a PTK szerinti kamatot számítjuk fel
-
A megállapodás hónapon belüli fizetési időpontját Ön határozhatja meg (pl.: minden hónap 20-a)
-
A megállapodás addig él, míg Ön a tárgyhavi számlát és a megállapodás aktuális részletét határidőben kifizeti, illetve amíg le nem jár.
-
Amennyiben Ön távhőszolgáltatási díjkompenzációt kap, tudja, hogy a kompenzáció összegével csökkentett számlát a fizetési határidőt követő 90 napon belül rendeznie kell, ellenkező esetben az érvényesített kompenzáció visszavonásra kerül. Amennyiben 90 napon belül köt részletfizetési megállapodást, úgy ez azt jelenti, hogy a részletek határideje módosul, a visszavonás csak akkor történik meg, ha a megállapodásban foglaltaknak Ön nem tesz eleget.
Nullás igazolás igénylése
A "0-s" igazoláson társaságunk azt igazolja, hogy Önnek egy adott hővételezési helyre vonatkozóan nincs távhőszolgáltatási díjhátraléka.
A fentiek miatti esetleges kellemetlenségekért szíves elnézését kérjük.
Igazolást kérhet:
Személyesen: az Ügyfélszolgálati Irodákban
Írásban:
Postacímen:FŐTÁV Zrt. 1509 Budapest, Pf.9.
E-mail-en:
E-mail cím: info@fotav.hu
Fizetési emlékeztetők
Társaságunk minden díjfizetőjének és fogyasztójának folyamatosan figyelemmel kíséri folyószámláját. Az esetleges nem fizetés tényét jelezzük a fizetésre kötelezettnek, azaz a számla címzettjének.
Lakossági díjfizetőink a számla fizetési határidejét követő 20-25 napon belül kapnak először egy fizetési emlékeztetőt. Ezen emlékeztetőben felhívjuk szíves figyelmüket távhődíj számlájuk megfizetésére. Az emlékeztető tartalmazza a be nem fizetett számla sorszámát, összegét, illetve egy megszemélyesített csekket, arra az esetre, amennyiben Ön a számla mellé kiállított csekket esetleg elveszítette.
Amennyiben továbbra sem rendezi tartozását, egy hónap múlva egy újabb felszólító levelet fog kapni, amelyben szintén szerepelnek kiegyenlítetlen számlái, de ezen túl arról is tájékoztatjuk, hogy amennyiben szociális nehézségei miatt nincs módja a díjak megfizetésére, milyen fórumokhoz fordulhat.A harmadik felszólító levélben jelezzük, hogy amennyiben ügyfelünk nem rendezi a FŐTÁV Zrt. felé tartozását, úgy azt Társaságunk megvételre felajánlja a DHK Zrt-nek. Amennyiben a faktorálás megtörténik, úgy a PTK szerint a jövőben az új jogosult felé kell teljesítenie.
Tartozás engedményezése DHK Zrt. részére
Amennyiben valamely díjfizetőnk lejárt határidejű tartozása eléri a 120 napot, és ezen időn belül nem sikerült vele részletfizetési megállapodást kötnünk, úgy felgyűlt hátralékát (tehát a 120 napon belülit is) Társaságunk a Díjhátralék Kezelő Pénzügyi Zrt-re engedményezi.
A hátralék értékesítése után, amennyiben az érintett díjfizető a tárgyhavi távhődíj számláját a fizetési határidő lejártát követő 14 napon belül FŐTÁV felé nem egyenlíti ki, úgy azt a tartozást is felajánljuk megvételre.
Az értékesített hátralékok kiegyenlítését ilyen esetben a DHK részére kell teljesíteni. Erre a hátralékra vonatkozóan a DHK-val lehet részletfizetési megállapodást kötni.
Amennyiben Önnek van olyan kötelezettsége, amelyet értékesítettünk DHK-nak, "0-s igazolást" csak olyan záradékkal tudunk kiadni, amelyben felhívjuk a figyelmet arra, hogy bizonyos időszaki kötelezettségről DHK-tól kell igazolást kérnie.
A DHK Zrt. munkatársa minden FŐTÁV Ügyfélszolgálati irodában jelen van, ahol készséggel állnak az Ön rendelkezésére. A DHK Zrt-ről további információkat a www.dhkrt.hu honlapon olvashatnak.
KÖZÜZEMI SZERZŐDÉSEK
Hőközponti hőmennyiségmérés esetén
Hőközponti hőmennyiségmérés szerinti szolgáltatás esetében a szolgáltatás tárgya a mért hőmennyiség átadása a tulajdonosi közösség egésze részére. Az átadott hőmennyiség hiteles módon egy helyen, a hőközpontban mérhető, ezért a közüzemi szerződés a tulajdonosi közösség és a FŐTÁV Zrt. között áll fenn, azt a távhőszolgáltató és az épület tulajdonosa, tulajdonosi közössége (szerződésben Felhasználó) által megbízott közös képviselő jogosult aláírni.
A 2005. évi XVIII. a távhőszolgáltatásról szóló törvény 37. § (2) pontja alapján: amennyiben a felhasználói közösség a hőközpontban hitelesen mért hőmennyiség épületrészenkénti (lakásonkénti) szétosztását kéri a szolgáltatótól, a távhőszolgáltatási díjakat a díjfizető (a lakás tulajdonosa, bérlője vagy használója) fizeti meg a távhőszolgáltatónak.
További információ a "Képviselők részére - Közüzemi szerződések kötése/módosítása" menüpontnál található.
Szolgáltatói hőközpontról ellátott épületek hőfogyasztásának megosztása
A szolgáltatói hőközpontokban (ezekből a hőközpontokból több épület kap fűtést és melegvíz-ellátást) hitelesített hőmennyiségmérők mérik a hőfogyasztást, a hőközpontban mért hőmennyiség tehát több épület együttes hőfogyasztása. A szolgáltatói hőközpontokban mért hőfelhasználás hőközpontról ellátott épületek közötti megosztására az alábbi lehetőségek vannak:
Egyes szolgáltatói hőközpontról ellátott épületek hőfogadó állomásaira a távhőszolgáltató korábban költségmegosztó mérőműszereket (fűtési hőmennyiségmérők és melegvíz-mennyiség mérők) szerelt fel. (Ezek a műszerek a mérésügyre vonatkozó jogszabályok szerint közvetlen elszámolásra nem, csak a joghatályos méréssel megállapított összes hőmennyiség szétosztására alkalmazhatók.) Egy épület elfogyasztott hőmennyisége a szolgáltatói hőközpontban hiteles méréssel megállapított hőmennyiségnek akkora hányada (%), ahány %-a az épület hőfogadó állomásán mért érték a hőközpontból ellátott összes hőfogadóban mért értékek összegének.
Azon szolgáltatói hőközpontból ellátott épületek esetében, ahol költségmegosztó mérőműszerek nem kerültek felszerelésre, a Díjrendelet előírásai szerint a hőközpontban mért összes fűtési célú és melegvíz-készítési célú hőmennyiséget az érintett épületek tulajdonosi közösségei között létrejött megállapodás szerint, annak hiányában az épületek alapdíjszámítás alapját képező légtérfogata arányának megfelelően osztja fel a távhőszolgáltató.
Épületrészenkénti (lakásonkénti) hőmennyiségmérés szerinti elszámolásra vonatkozó közüzemi szerződés
A fűtési és melegvíz készítési célú hőfelhasználás egyedi (lakásonkénti) mérése és elszámolása minihőközpontok lakásonkénti kialakításával érhető el, amely megvalósításához a jelenlegi központi fűtési rendszert el kell bontani, és helyette lakásonként önálló rendszert kell kialakítani. A lakásonkénti mérés megvalósításáról a távhőszolgáltatásról szóló 2005. évi XVIII. törvény 43 § (5) bekezdése rendelkezik, miszerint a felhasznált távhő mennyisége lakásonként akkor mérhető és számolható el, ha a felhasználók a távhő mennyiségének hiteles mérésére alkalmas mérőeszköz felszerelését, valamint a felhasználói berendezés ehhez szükséges átalakítását a saját költségükön, az épület valamennyi épületrészében megvalósítják és a hiteles mérés feltételeit folyamatosan biztosítják.
Fentieknek megfelelően az egyedi mérés és aszerinti elszámolás az épületen belüli egy, vagy néhány lakás esetében történő megvalósításának jogszabályi és technikai akadálya van.
Az épületrészenkénti (lakásonkénti mérés) megvalósulása esetén közüzemi szerződés jön létre egyrészt az épület kezelője és a FŐTÁV, másrészt az egyes épületrészek (lakások, üzlethelyiségek) tulajdonosai és a FŐTÁV között. A felhasználási helyen elfogyasztott távhő mennyiségének mérésére szolgáló hőmennyiségmérő adatait - a mérő típusát, gyári (azonosító) számát, a hitelesítési bélyegző évszámát és sorszámát, valamint a mérő állását - a helyszínen jegyzőkönyvben rögzítjük, amely a lakás, üzlethelyiség tulajdonosával létrejövő általános közüzemi szerződés mellékletét képezi. Mérőcsere esetén a felek a korábbi és az új mérő adatairól az előzőeknek megfelelően jegyzőkönyvet vesznek fel, amely a közüzemi szerződés új, érvényes mellékletét képezi.
KÖZÖS KÉPVISELETEK, KÉPVISELŐK RÉSZÉRE
Közüzemi szerződések kötése/módosítása
A hőmennyiségmérés alapján történő elszámolás során a hatályos jogszabályi rendelkezések értelmében a távhőszolgáltató és a lakossági felhasználó között általános közüzemi szerződéses jogviszony áll fenn. Az általános közüzemi szerződés alapján a távhőszolgáltató a lakossági felhasználó részére folyamatos, biztonságos és meghatározott mértékű távhőszolgáltatásra, a lakossági felhasználó vagy a távhőtörvényben meghatározott esetekben a díjfizető a távhőszolgáltatás díjainak rendszeres megfizetésére köteles. Az általános közüzemi szerződés mellékletét képezi a vételezésre kerülő összes távhő mennyiségére, a szolgáltatás megkezdésére és befejezésére, a fűtési és melegvízellátás beállítási értékeire vonatkozó igények teljesítését tartalmazó üzemviteli megállapodás, illetve a távhőszolgáltatási díj számlázásának feltételeit rögzítő 2. sz. melléklet. Amennyiben a felhasználó személyében, az alapdíjszámítás alapját képező összlégtérfogati érték nagyságában, a távhőszolgáltatásért fizetendő díj számlázásának módjában változás történik, illetve a távhőellátást biztosító szolgáltatói hőközpont szétválasztását követő felhasználói hőközpontok létesítését követően új általános közüzemi szerződés megkötése szükséges.
Az általános közüzemi szerződés - a jogszabályokban és az üzletszabályzatban meghatározott feltételekkel - a szolgáltatás igénybevételével is létrejön.
Továbbá amennyiben a felhasználó képviselőjének személyében változás történik, akkor kérjük, hogy a képviseleti jogosultságról szóló felhatalmazást társaságunk részére mielőbb eljuttatni szíveskedjenek.
Üzemviteli megállapodás
A távhőszolgáltatással ellátott épület, vagy épületek Közüzemi szerződésének 1. számú melléklete, az Üzemviteli megállapodása rendelkezik a szolgáltatás paramétereiről és a szolgáltató, illetve a felhasználói közösség feladatairól.
A szolgáltatás teljesítése, szabályzása, illetve a szolgáltatott hőenergia mérése az un. hőközpontban történik, mely elláthat egy adott épületet, ezeket nevezzük felhasználói hőközpontnak, és elláthatnak egyszerre több épületet is, ezeket pedig szolgáltatói, vagy tömb hőközpontoknak nevezzük.
A távhőtörvényben előírtaknak megfelelően folyamatosan megszüntetésre kerülnek a szolgáltatói hőközpontok, helyettük önálló, épületenkénti felhasználói hőközpontok kerülnek kiépítésre.
Az Általános Közüzemi szerződés 1. számú mellékletének, az Üzemviteli megállapodásának megkötését, vagy módosítását az adott felhasználói közösség képviseletét ellátó személynek (személyeknek) van lehetősége, azonban a megállapodásban rögzített egyéb felhasználói jognyilatkozatok megtételére lehetősége van megjelölni egy adott személyt, aki az ún. Hőszolgáltatási megbízott szerepkört töltheti be.
A hatályos jogszabályi rendelkezések alapján a fűtésszolgáltatási időszak szeptember 15-től május 15-ig tart.
Üzemviteli megállapodások fajtái, függően az adott hőközponti szabályzás lehetőségeitől:
Automatikus fűtésindítás esetén
Az év "x" hó "x"-től a következő év "x" hó "x"-ig terjedő időszakban (a választható időszak az év szeptember 15. napjától a következő év május 15-ig tarthat) a Távhőszolgáltató - a műszaki feltételektől függően - a hőközpont fűtési berendezéseinek és vezérlőinek "szabályozott fűtési készenléti" helyzetbe kapcsolásával, az épület közvetlen közelében érzékelt pillanatnyi külső hőmérséklet alapján a meghatározott épületszintű átlagos fűtöttséget biztosít.
Hőfokos megrendelés esetén
A Távhőszolgáltató október 15-én a szabályozott üzemmódú fűtési szolgáltatást megkezdi, és április 15-én befejezi. Ezen időszakban a fűtés szolgáltatás kikapcsolása iránti igényt a Megbízott írásbeli nyilatkozattal jelentheti be a Távhőszolgáltatónak. A fűtés leállításából származó, a fogyasztói hálózatban keletkezett károkért a Távhőszolgáltató nem tehető felelőssé.
A Felhasználó a szeptember 15-e és október 14-e, illetve április 16-a és május 15-e közötti időszakra a szabályozott üzemmódú fűtés megkezdéséről és leállításáról az alábbiak szerint rendelkezik:
A Távhőszolgáltató az Országos Meteorológiai Szolgálat által a részére a tárgynap reggelén adott, a belvárosra előre jelzett napi súlyozott középhőmérséklethez kötötten a fűtést
"x" °C, vagy az alatti hőmérséklet esetén megkezdi,
"x" °C, vagy e feletti hőmérséklet esetén befejezi.
A fűtés megkezdése és befejezése közötti külső hőmérséklet különbség, min. 3°C. A Távhőszolgáltató április 16-ától mindaddig folyamatosan folytatja a fűtést, ameddig a hőfok-előrejelzés, a fenti felső értéket el nem éri, illetve meghaladja.
Eseti fűtésindítás esetén
A Távhőszolgáltató október 15-én a szabályozott üzemmódú fűtési szolgáltatást megkezdi, és április 15-én befejezi. Ezen időszakban a fűtés szolgáltatás kikapcsolása iránti igényt a Megbízott írásbeli nyilatkozattal jelentheti be a Távhőszolgáltatónak. A fűtés leállításából származó, a fogyasztói hálózatban keletkezett károkért a Távhőszolgáltató nem tehető felelőssé.
Felhasználó a szeptember 15-e és október 14-e, ill. április 16-a és május 15-e közötti időszakra a szabályozott üzemmódú fűtés megkezdéséről és leállításáról az alábbiak szerint rendelkezik:
A Távhőszolgáltató a fűtést a Megbízott írásban közölt fűtés indítás-leállítás megrendelésére megkezdi, illetve leállítja. A megrendelés a közlés napját is beszámítva 3 naptári napnál rövidebb időre nem szólhat.
Üzemviteli Megállapodás hiánya esetén
Érvényes Üzemviteli Megállapodás hiányában a 83/2005 (XII. 16) Főv. Kgy. 10.§-ban foglaltaknak megfelelően kell eljárni:
10. § (1) "Amennyiben a felhasználó a fűtési célú távhőszolgáltatás megkezdésével, befejezésével, a szolgáltatás mértékével kapcsolatos igényét nem adja meg, vagy az egy hőközpontból ellátott felhasználók az előzőekről egyhangú megállapodásra nem jutnak, illetve erről egyhangúlag nem rendelkeznek, a távhőszolgáltató - ha a felhasználói berendezés állapota ezt lehetővé teszi - a következők szerint szolgáltat":
- a) a fűtési célú távhőszolgáltatást a fűtési időszakban a hőközponti fűtésszabályozó működtetésével folyamatosan teljesíti, a lakószobák átlagos fűtöttsége 22ºC.
- b) a használati melegvíz-szolgáltatási célú távhőszolgáltatást folyamatosan teljesíti, a csapolókon mért vízhőmérséklet értéke folyamatos vételezés esetén 40ºC.
Internetes arányközlés
A tulajdonosi közösségek megbízottjának lehetősége van a díjszétosztási arányok interneten történő módosítására. Amennyiben élni kívánnak ezzel a lehetőséggel, a területi ügyfélszolgálati irodákhoz fordulhatnak, ahol az internetes program használatához előzetesen megállapodás megkötésével regisztráltatniuk kell magukat.
A megkötött megállapodás értelmében a Felhasználó képviselője az általa képviselt Felhasználási hely(ek)-re vonatkozóan a hődíjnak a közüzemi szerződés alapján havonta történő elszámolásához szükséges díjszétosztási arányok meghatározásához, és a díjfizetői lista elkészítéséhez jogosult az on-line ügyfélszolgálat felületét (a honlap főoldalának jobb oldalán található bejelentkező felületet) használni. Ennek során a megállapodásban megjelölt felhasználói közösség(ek) díjfizetőire vonatkozó adatokat (díjfizető neve, hővételezési hely címe, azonosítója, alapdíjszámítás alapjául szolgáló légtérfogat adata, fűtési célú és melegvíz készítési célú hődíjszétosztási aránya) az internetes felületen keresztül lekérheti, a díjszétosztási arányokat módosíthatja, meghatározhatja.
Az internetes felületen meghatározott díjszétosztási arányok akkor vehetőek figyelembe a hődíjak adott időponttól történő elszámolásakor, amennyiben az arányokat tartalmazó díjfizetői melléklet a Felhasználó képviselőjének aláírásával, illetve oldalankénti szignójával ellátva az adott elszámolási időszak utolsó napjáig beérkezik társaságunkhoz.
Fűtési hődíjak újbóli elszámolása
FŐTÁV Zrt. a fogyasztói igényektől függően évente egy vagy két alkalommal, a fűtési költségmegosztókkal teljes körűen felszerelt épületekben a már elszámolt hőfogyasztást ingyenesen, lakásonként újra szétosztja és elszámolja a fűtési költségosztók adatai alapján, amennyiben az erre vonatkozó szerződést a felhasználói közösség képviselője megköti társaságunkkal.
A szerződéskötés és elszámolás feltételei:
- A felhasználói közösség és a FŐTÁV Zrt. között Általános Közüzemi Szerződés van érvényben, amely alapján társaságunk a hőközpontban mért hőmennyiség hődíját havonta az egyes díjfizetőknek számlázza a közös képviselő/képviselet által megadott díjszétosztási arányokkal.
- Az épületrészek (lakások, üzlethelyiségek) valamennyi hőleadó berendezésére teljes körűen felszerelésre kerültek a műszaki előírásoknak megfelelő, működőképes fűtési költségosztók.
- A felhasználói közösség határozatot hozott a fűtési hődíjak fűtési költségosztók adatai alapján történő utólagos elszámolásáról, és a felhasználó képviselője a tulajdonosi közösség részéről megfelelő felhatalmazással rendelkezik a szerződés megkötéséhez.
A szerződéskötés és elszámolás feltételei:
- évente egy alkalommal történő elszámolás esetén január 31. és december 31. között,
- évente két alkalommal történő elszámolás esetén január 1. és május 31. között, illetve június 1. és december 31. között.
- Az elszámolási időszak alatt a fűtési hő díjszétosztási arányainak megváltoztatása nem lehetséges.
- A felhasználó képviselője gondoskodik az elszámolási időszak végén valamennyi költségmegosztó leolvasásáról, és a költségosztók adatai alapján az új díjszétosztási arányok meghatározásáról. Valamennyi díjfizetőre vonatkozóan kell arányt megadni, amelyek összesen 100%-ot tesznek ki.
- Azon lakások esetében, ahol az elszámolási időszakon belül díjfizető változás történt, hődíjkülönbözet nem számolható el, új díjszétosztási arányként is a havi hődíjelszámolások során figyelembe vett díjszétosztási arányokat kell alkalmazni, az adatbekérő lapon szerepeltetni. Az elszámolási időszak utolsó napját követően a FŐTÁV az adatbekérő lap megküldésével egyidejűleg a képviselő rendelkezésére bocsátja azon épületrészek jegyzékét, ahol az elszámolási időszak alatt díjfizető változás következett be.
- A FŐTÁV az igazolt adatbekérő lap beérkezését követően 30 napon belül kimutatást készít, amely havi bontásban tartalmazza az egyes díjfizetőknek az új díjszétosztási arányoknak megfelelő hőfelhasználását, a részükre adott időszakra már elszámolt hőfelhasználást és ezek különbözetét. Társaságunk a közös képviselő által igazolt kimutatás beérkezését követő két hónapon belül a hődíjkülönbözeteket az elszámolási időszak utolsó napján nyilvántartott díjfizetők részére jóváírás vagy terhelés formájában érvényesíti.
Választható tarifa megállapodások
A Fővárosi Közgyűlés a 2007.12.28-án módosított Díjrendeletének megfelelően társaságunk 2008. január 1-jétől a 35-65%-os alapdíj-hődíj arányú általános tarifa szerint számlázza a távhődíjakat.
A módosított alapdíj-hődíj arány előnyei:
- a felhasználók számára alacsonyabb alapdíj fizetési terhet jelent
- a nyári hónapokban a számlán szereplő összeg kisebb
- ez a díjszerkezet a nagyobb hődíjmegtakarítás lehetőségét biztosítja, ezzel növelve a felhasználók érdekeltségét az energia-megtakarításban, amely a hőfogyasztás csökkenését ezáltal pedig a távhő költség mérséklését eredményezheti
A módosított díjszerkezet kockázatai:
- az átlagnál hidegebb fűtési időszaknál a magasabb hőfogyasztás miatt a felhasználók éves távhőköltsége nőhet (ez fokozottan érvényesül azoknál az épületeknél, amelynek a hőfogyasztása az átlagosnál magasabb)
A Fővárosi Közgyűlés az időjárás változásból adódó kockázatok elkerülésére 2008. január elsejétől egy választható tarifa típust hozott létre, ezzel a felhasználói közösségeknek lehetőségük van a 2007. december 31-ig alkalmazott 48-52%-os alapdíj-hődíj arányú díjtételeket választani, melyet a társaságunkkal megkötött megállapodásba kell foglalni. A megállapodás a területileg illetékes ügyfélszolgálati irodáinkban köthető meg, minimum 12 hónapi időtartamra, amely természetesen évenként meghosszabbítható.
A közösségek tarifaválasztását társaságunk Tarifa tanácsadás keretén belül segíti elő, melyet előzetes időpont-egyeztetés után, szintén az ügyfélszolgálati irodáinkban vehetnek igénybe.
SZOLGÁLTATÁS
Általános tájékoztatás a távhőszolgáltatásról, mint termékről, meddig terjed a szolgáltató feladata
A háztartások mindennapos működésének elengedhetetlen része a hőenergia felhasználás, fűtésre és a hálózati ivóvíz felmelegítésére. Ezen hőenergia előállítása és felhasználása jelentősen függ az előállítás módjától a felhasználásának kialakításáig.
A különböző energiahordozók más-más fűtési módot tesznek lehetővé.
Lehet a fűtés egyedi, amikor helyiségenként van elhelyezve egy-egy kályha, vagy konvektor.
Ennél korszerűbb megoldás, amikor az egész lakást vagy családi házat egyetlen fűtőberendezés, kazán fűti.
Többemeletes, soklakásos épületek esetén mind az épület, mind pedig a fűtési- és melegvíz-ellátó berendezések megépítésénél és üzemeltetésénél jelentős költség-csökkentés érhető el, ha a fűtést és a melegvíz-ellátást nem lakásonként külön-külön működő berendezések, hanem központi fűtésű rendszer biztosítja.
Több épület, háztömbök és nagy lakótelepek hőellátása is megoldható úgy, hogy tőlük távol, nagy teljesítményű kazánokat üzemeltető fűtőművekben történik a szükséges hőenergia előállítása. Így kevés helyen, a leghatékonyabb tüzeléstechnikával, a lakókörnyezettől távol, a lehető legkisebb levegőszennyezéssel működő hőtermelés valósítható meg. Ezt nevezzük távhőszolgáltatásnak.
Ha a szükséges villamos energiát szintén a lakókörnyezettől nagy távolságban működő hagyományos (úgynevezett kondenzációs) erőművekben állítják elő, azonban a tüzelőanyag energiatartalmának több mint 50%-a villamosenergia-termelésre nem hasznosítható, így kárba vész. Ezen energia részben hőenergiaként van jelen, melyet a távhőszolgáltatásban is fel lehet használni.
Hőtermelés - hulladékhő hasznosítás
A távhőellátó rendszerek létrehozása költséges. Ugyanakkor a villamosenergia-termelésnél és más ipari folyamatokban, valamint a hulladékégetésnél keletkező hő így hasznosítható lesz. A "hulladékhő" felhasználása összességében olcsóbbá teszi mind a villamos energia előállítását, mind pedig a távhőszolgáltatást. Ez egyben környezetkímélő megoldás is, mert a lakókörnyezetben nem keletkezik égéstermék, továbbá kevesebb tüzelőanyagot kell elégetni, mintha a szükséges hő- és villamos energiát külön-külön állítanák elő, ezáltal csökken a Föld légkörét terhelő széndioxid-kibocsátás.
A Távhőszolgáltató feladatai
A Budapesti Távhőszolgáltató Zrt. szolgáltatással kapcsolatos feladatait a Távhőszolgáltatási törvény, illetve a Közüzemi Szerződések, illetve azok 1. számú mellékletei, az Üzemviteli Megállapodások tartalmazzák ugyanúgy, mint a Felhasználói közösségek feladatait.
A Szolgáltató alapvető feladatai közé tartozik a hőenergia biztonságos, és az előírt normáknak megfelelő eljuttatása a Felhasználók felé (az távhőszolgáltatott épületekbe). Ehhez tartozik a hőtermelő, és elosztó létesítmények folyamatos üzemeltetése, a teljes, fővárosi szinten lévő több tízezer kilométer hosszú távhővezetéki hálózat folyamatos felügyelete és karbantartása.
További feladatai közé tartozik az adott épület(ek) hőszolgáltatását biztosító hőközpontok felügyelete, a közösségek igényeinek megfelelő beszabályozása.
Nem utolsó sorban a Távhőszolgáltató feladata, hogy a szolgáltatás teljesítését akadályozó és tudomására jutott hibák elhárítását, vagyont és életet veszélyeztető esetekben azonnal, egyéb esetekben kapacitástól, és egyeztetéstől függően 4 órán belül megkezdje.
Fűtés indítás-leállítás
A felhasználói közösség képviselője által megkötött, a Közüzemi Szerződés 1. számú mellékletét képező Üzemviteli megállapodásban rögzített értékeknek megfelelően indítjuk, illetve állítjuk le a fűtésszolgáltatást.
Továbbá az Üzemviteli megállapodás tartalmazza a Távhőszolgáltató és a Felhasználói közösség szolgáltatással kapcsolatos feladatait.
További információ a "Képviselők részére - Üzemviteli Megállapodás " menüpontnál található .
Számlázott szolgáltatás (Ürítés-töltés, radiátorcsere, eseti ki/bekapcsolás, papíralapú szlamásolat)
A fűtési rendszerekben a fűtésszolgáltatási időszakon kívül, nyáron is van víz, annak megelőzése érdekében, hogy a rendszer belülről ne korrodálódjon, illetve, hogy a tömítések ne száradjanak ki. Ezért az épületek fűtési rendszerén végzett munkák megkezdése előtt a fűtési rendszert le kell üríteni, megelőzendő az anyagi károkozást, áztatást.
Az épületek fűtési rendszereinek ürítése/keringtetés leállíttatása az alábbiak szerint lehetséges:
Felhívjuk szíves figyelmét arra, hogy Budapest Főváros Közgyűlésének többször módosított 83/2005.(XII.16.) számú Önkormányzati rendelete értelmében Budapesten a Távhőszolgáltatói vagyon részét képező, a hőközponti, illetve a hőközponthoz tartozó berendezések működtetése a FŐTÁV Zrt. feladata. Fentiek értelmében a jogi és műszaki lehetőségek figyelembe vételével az épület(ek) fűtési hálózatának ürítésére és töltésére*, illetve fagyasztásos eljárás esetén a rendszer leállítására-visszaindítására* az Ön megrendelése alapján csak Társaságunk jogosult, az alábbiak szerint:
a. május 16 – augusztus 31 között:
• 8.000,- Ft + ÁFA munkadíj megrendelésenként
b. szeptember 1 – május 15 között:
• 16.000,- Ft + ÁFA munkadíj megrendelésenként
c. május 16 – augusztus 31 között:
• csak megbízott által évente egy alkalommal kérhető kéthetes díjmentes ürítés
Az ürítés elvégzését, illetve fagyasztásos eljárás esetén a rendszer leállítását a kapcsolódó nyomtatvány kitöltése és a képviselő/hőszolgáltatási megbízott aláírása után végzi el a szolgáltató. Kérjük, hogy az ürítés/keringtetés leállítás megrendelő lapot a helyszínen munkatársunknak adja át!
Díjmentes csoportos ürítés esetén kérjük a közösség képviselőjét/hőszolgáltatási megbízottját, hogy a fűtési rendszer megbontásában érintett lakások címlistáját a szerelési munkák szakszerűségének ellenőrzése, illetve a rendszer töltése közben előforduló áztatásos káresemények elkerülése érdekében mellékelni szíveskedjenek.
Az ürítési és töltési tevékenységet társaságunk munkatársai munkanapokon 8 és 14 óra között végzik.
Tájékoztatjuk, hogy a fogyasztói rendszer ürítése díjfizetői megrendelés esetén szeptember 15 – május 15 között csak 1 napra kérhető (az ürítés napján szolgáltatási kötelezettségünk miatt 14 óráig a visszatöltést is meg kell kezdeni), egyéb esetben a fűtési rendszer maximum 3 napig lehet leürített állapotban.
A tevékenység költségét a c.) pont kivételével a Megrendelő a Távhőszolgáltató által, a mindenkor érvényes díj figyelembevételével kiállított számla alapján köteles kiegyenlíteni.
Az elvégzett ürítés/keringtetés leállítás tényét a megrendelő a helyszínen aláírásával igazolja.
A Felhasználói közösség egyénileg és összességében sem jogosult fűtési díj visszatérítésre a megrendelésre végzett fűtési hálózat ürítéssel-töltéssel, majd az azt követő légtelenítéssel összefüggő szolgáltatás kiesése miatt.
Kérjük, hogy az elvégzett munka ellenőrzésének lehetőségét a fűtési rendszer visszatöltésekor minden esetben biztosítani szíveskedjenek.
Tájékoztatjuk, hogy amennyiben a feltöltéshez hálózati víz szükséges, úgy annak víz- és csatornadíj költségét a lakóközösségnek kell viselnie.
A számla (mely tartalmazza az ürítési, a töltési és az ehhez kapcsolódó munkálatokat) kiegyenlíthető átutalással, csekken, illetve a munka elvégzése előtt ügyfélszolgálatainkon, ahol lehetőség van, készpénzes, illetve bankkártyás fizetésre is.
Továbbá fontos tudni, hogy amennyiben nem maga a díjfizető van jelen a szolgáltatás teljesítésekor, úgy 2 tanús meghatalmazás szükséges.
További letölthető nyomtatványok:
Ürítés-töltés radiátorcsere tájékoztató
Eseti rendelkezés hőközponti szabályzó ki / be -kapcsolására
Az „eseti rendelkezés”-sel történő hőközponti szabályzó bekapcsolása, illetve kikapcsolása szeptember 15. – október 14., illetve április 15. – május 15. között egy alkalommal díjmentes. Minden további, illetve egyéb időszakban igényelt „eseti rendelkezés” térítés köteles. Tudomásul veszi, hogy amennyiben a fent megjelölt időszakban eseti rendelkezéssel már 1 (egy) alkalommal módosította a hőközpont kapcsolási igényt, úgy az ismét végrehajtott kapcsolás után a szolgáltató felé díjat kell fizetni. A kapcsolás díja 8.000 Ft+ÁFA, melyet szolgáltató a társasház/lakásszövetkezet/tulajdonos felé utólag számláz ki.
Letölthető nyomtatványok:
ESETI rendelkezés hőközponti szabályzó ki /be -kapcsolására
Papír alapú számlamásolat igénylése
Tájékoztatjuk tisztelt Ügyfeleinket, hogy papír alapú számlamásolatot 2011. június 1-jétől 400,- Ft/db díjazás ellenében igényelhetnek. Felhívjuk azonban szíves figyelmüket, hogy az internetes ügyfélszolgálati felületünkön ingyenesen kérhetik le számláikat! Regisztrációhoz kattintsanak ide.
Nem számlázott tevékenység (élet és vagyonvédelem)
Díjmentes - anyagmentes, illetve kis értékű anyag felhasználásával végzett - szolgáltatásaink:
Bejelentett hibák helyszíni kivizsgálása, a fűtési hálózat anyagfelhasználás nélkül elhárítható hibáinak kijavítása, illetve vészhelyzet esetén az elhárításhoz elengedhetetlenül szükséges anyagfelhasználást is igénylő munkák elvégzése az épületben lakók folyamatos hőszolgáltatása érdekében.
- Hőleadó berendezés, felszálló vezeték egyedi légtelenítése.
- Elzáró szerelvény javítása, tömítetlenségek megszüntetése.
- Hőleadó berendezés lyukadása esetén az azonnali gyorsbeavatkozás elvégzése (dugózás, átkötés).
- Vészhelyzet esetén a fűtési rendszer díjmentes ürítése.
- Légtér és meleg víz hőfokmérése.
- Fogyasztói tájékoztatás.
Térítéses - anyagfelhasználással végzett - szolgáltatásaink:
A bejelentett hibák egyszerű eszközökkel, anyagmentes módon már helyre nem állíthatóak, ugyanakkor veszélyeztethetik a hőszolgáltatás folyamatosságát. Hibaelhárítás és szerviztevékenység díja áfa-val 2.690 Ft/óra + anyagköltség.
Szabad kapacitásunktól függően vállalkozunk még fogyasztóink igénye alapján, lakáson belüli fűtési hálózat kisebb átalakítására, helyszínen készpénzzel fizetett számla ellenében. E munkákkal fogyasztóink igényei szerinti javításokat és átalakításokat, valamint tulajdonosi kötelezettségéből eredő feladatait vállaljuk magunkra, szolid díjtételek (rezsióradíj áfa-val 6.360 Ft/óra + anyagköltség) ellenében.
- Szekunder fűtési rendszer ürítése, töltése
- Hőleadó berendezés le- és felszerelése (festés, csempézés, stb. miatt).
- Hőleadó berendezés lyukadás miatti cseréje.
- Radiátor szelep cseréje, kötésének átalakítása.
- Felszállóvezeték lyukadás miatti részleges cseréje.
- Strangelzárók, szabályozók javítása és cseréje.
- A fűtési rendszer egyéb vízelfolyást okozó (pl. csőtörési) hibáinak kijavítása.
Amennyiben az anyagot a fogyasztó biztosítja, akkor csak a szerviztevékenységre fordított időt számlázzuk.
Hibajelentések fogadása, a munkavégzés feltételei:
A fogyasztói hibabejelentés során az ügyfélszolgálatunk (telefonszám: 06/40-200-108) a bejelentőt előzetesen tájékoztatja az épület fűtési rendszerén végzett hibaelhárítás, javítás várható költségéről.
Az épület közös helyiségeire vonatkozó munkavégzés - a fizetési feltételek miatt - csak a tulajdonos (közösség képviselője) bejelentése alapján végezzük el.
Hibaelhárítás elvégzése
- A készpénzfizetési kötelezettség vállalása esetén munkatársunk a munkakezdés időpontját a bejelentővel egyezteti.
- A munkavégzést megelőzően a fogyasztót a helyszín ismeretében tájékoztatjuk a várható költségről.
- Amennyiben a hibaelhárítás számlázandó anyag felhasználását teszi szükségessé és az a helyszínen nem áll rendelkezésre, úgy a fogyasztóval egyeztetett időpontban végezzük el.
ÖKOPLUSZ PROGRAM, FŰTÉSKORSZERŰSÍTÉS
ÖKOPlusz program ismertetése
A FŐTÁV Zrt. által kidolgozott és az Önkormányzati Minisztérium által 2008. február 1-től meghirdetett ÖKO program a távhőszolgáltatott épületek fűtési rendszereinek alapvető korszerűsítésének megvalósítására kínált alternatívát.
A 2008. szeptemberében módosítást követően a megpályázható vissza nem térítendő állami támogatás mértéke, az adott épületre vonatkozó fűtési rendszerkorszerűsítés teljes bekerülési költségének maximum 50%-a, ami lakásonként legfeljebb bruttó 77.000 forint.
A területileg illetékes kerületi önkormányzat, mint támogató részben vagy egészben átvállalhatta a lakóközösséget terhelő saját részt. (Korábban az önkormányzat csak a pályázót terhelő saját részhez legfeljebb a bekerülési költség 15%-ának megfelelő összeg erejéig adhatott támogatást.) A pályázatok beadási határideje 2010. szeptember 30. volt.
A fűtési rendszer korszerűsítése az egyik legminimálisabb beruházás, mellyel energia-megtakarítás érhető el. Főbb műszaki elemei az adott épület teljes ún. strangszabályzásának kiépítése, minden egyes épületrészben (lakás, üzlethelyiség, stb.) található radiátorok szabályozhatóvá tétele és igény szerint a költségosztási rendszer kialakítása.
További tájékoztatás a "Szabályozás technika", és a "Fűtési költségosztó rendszer" menüpontoknál található.
Az ÖKOPlusz program célja és fontosabb elemei
A FŐTÁV Zrt. által indított ÖKOPlusz Program az Önkormányzati Minisztérium ÖKO Program pályázatában támogatott fűtési rendszerkorszerűsítésének megvalósítását hivatott segíteni, azáltal, hogy a pályázat megírásától, a tervezésen keresztül, a kivitelezésig, és az utómunkálatokig minden egyes fázisát a távhőszolgáltató bonyolítja le.
Ezen felül a finanszírozási folyamatokban is segítséget nyújtunk tanácsadással, hitel igénylési lehetőségek kidolgozásával, illetve a DHK Zrt. általi hitel felvétellel.
A pályázás folyamata
1. A felhasználói közösség képviselője (közös képviselő, közös képviselet, lakásfenntartó szövetkezet) írásos nyilatkozattal, vagy közgyűlési döntés alapján ajánlatot kér a FŐTÁV Zrt-től.
A FŐTÁV Zrt., előzetes helyszíni felmérés után kidolgozza, majd eljuttatja, az adott épületre vonatkozó ajánlattételt.
2 A közösség képviselője szavazást hív össze a tulajdonosi közösség részére, ahol a lakók döntenek a FŐTÁV Zrt. ajánlatának elfogadásáról, a korszerűsítés kezdési időpontjáról, a finanszírozásról valamint, ha igénylik a költségosztás módjáról.
3. A közös képviselet értesíti az ajánlatban megjelölt FŐTÁV munkatársat az ajánlat elfogadásáról; megküldi részére az aláírt közgyűlési határozatot és a pályázat benyújtásához szükséges, általa kitöltött adatlapot; és egyeztet vele a szükséges teendőkről.
4. A közös képviselet megköti az ügyfélszolgálati irodában a 10%-os ÖKOPlusz alapdíjkedvezményre vonatkozó szerződést.
5. A FŐTÁV Zrt. összeállítja az épület pályázati dokumentumait.
6. Az elkészült pályázatot, mellékleteivel együtt a közösség képviselője megkapja a FŐTÁV Zrt-től, majd feladja postán.
7. A közös képviseletet - mint pályázót - az ÉMI Kht. értesíti a pályázat befogadásáról vagy esetleg hiánypótlást kér, ez utóbbi esetben a FŐTÁV Zrt. folyamatos segítséget biztosít a közösség részére.
8. A közösség képviselője értesítést kap a támogatás odaítéléséről.
Az ÖKO program pályázatában szereplő támogatás odaítélése után a tervezést követően a FŐTÁV Zrt. lebonyolítja a kivitelezést, mely keretében az épület fűtési rendszerének szabályozási rendszerét kiépítik, illetve felújítják.
Ezt követően a munkálatok befejeztével elvégzik az utólagos munkákat, az épület hőközpontjának újbóli, és a fűtési rendszer beszabályozását.
Az ÖKOPlusz programban szereplő, finanszírozási lehetőségek
Az ÖKOPlusz program finanszírozására a FŐTÁV Zrt. két különféle módot kínál.
Az egyik a Főtáv csoport, finanszírozási lehetősége, a másik a kamattámogatott hitel felvétele.
A felújítási alappal (a 12/2001. (I. 31.) Korm. Rendelet szerint min. 4 évre visszamenőleg) rendelkező lakóközösségek banki hitelfelvétel esetén állami kamattámogatást vehetnek igénybe, melynek mértéke az 1-5. évben a kamat 70%, az 5-10. év közötti időszakra 35%.
A felújítási alap képzése történhet lakáselőtakarékossági pénztári, röviden LTP szerződéssel (Lakáskassza, Fundamenta, stb.) is, melyhez az állam további kedvezményeket biztosít.
A FŐTÁV csoport finanszírozásánál a DHK Zrt. (DHK Hátralékkezelő és Pénzügyi Szolgáltató Zrt.) ajánl hitelkonstrukciót azoknak a tulajdonosi közösségeknek, akik nem jogosultak, vagy más okból nem kívánják igénybe venni a kamattámogatott hitelt.
A DHK Zrt. a kereskedelmi bankokhoz képest kisebb kamatfelárral számol.
További tájékoztatást kaphatnak a DHK Zrt. díjmentesen hívható 06/80-345-345 zöldszámán.
Szabályozás-technika
Az ÖKOPlusz programban megvalósítható fűtési rendszerkorszerűsítés műszakilag tartalmazza az épület strangszabályzásának kialakítását, a radiátorok szabályozhatóvá tételét, valamint igény szerint a fűtési költségosztó rendszer kiépítését.
Strangszabályozás
Az épület hidraulikai egyensúlyának megvalósításához szükséges az un. strangszabályozás kialakítása, mely az adott épület pincéjében, vagy alagsorában lévő fűtési alapvezetékéről lecsatlakozó, úgynevezett felszálló vezetékek egyenletes beszabályozását biztosítja. Ennek eredményeként épületszinten egyenletessé lehet tenni a fűtővíz eloszlását a rendszerben, hogy a megfelelő hőfokú és mennyiségű fűtővíz rendelkezésre állhasson a radiátoroknál.
Radiátorszabályozás
A fűtőtestek szabályozhatóvá tételének érdekében termosztatikus radiátorszelepek felszerelésével az egyéni igényeknek megfelelően lehetőség adódik az egyes helyiségek hőmérsékletének beállítására. Ezzel a korszerűsítési lépéssel megszüntethető, hogy nyílászáró (ajtó, ablak, stb.) nyitással lehessen kizárólag a szobák hőmérsékletének csökkentése, mely energiatöbblet felvételt eredményezhet.
Az egycsöves, átfolyós fűtési rendszereknél a zavartalan szabályozhatóság érdekében az ún. átkötőszakasz kerül beépítésre a szabályzó szelep elé, ezzel elkerülendő azon eseteket, ahol egy szabályzó szelep beépítéssel az adott strangon (az egymás alatti lakásokban) lévő összes radiátort egy helyről szabályozzák.
Hőközpontszabályozás
A fűtési rendszerkorszerűsítés befejeztével az épület teljes beszabályozásával egyidejűleg, a közösség képviselőjével történt egyeztetést követően, kollégáink elvégzik az épület hőközpontjának újbóli beszabályozását.
Költségosztó készülékek
A távhőszolgáltatott épületek jelentős részében kizárólag épületszintű hőenergia mérésre adatik csak lehetőség, hiszen a fűtési rendszerek kialakítása következtében az egymás feletti lakásokban lévő fűtőtestek, radiátorok egy azon, függőleges csőhálózatról vannak ellátva. Ennek következtében nem lehet lakásonként hőmennyiséget mérni.
Azonban a felhasználói közösségek igénye a fűtés, lakásonkénti kihasználtságával arányos fizetés.
Ezen igény megvalósításának egyik lehetősége a fűtési költségosztó rendszer kialakítása.
Ilyen esetben a fűtési költségosztók a hőleadókra (radiátorokra) kerülnek felszerelésre. Tekintettel arra, hogy a távfűtött épületek esetében a fűtőtestek és vezetékek egységes rendszert alkotnak, a fűtőtesteket költségmegosztóval akkor érdemes ellátni, ha az épület valamennyi épületrészének (lakása) hőleadójára (fűtőtestére) felszerelésre kerül. Felszerelésükre a tulajdonosi közösség adhat megbízást az ezzel foglalkozó vállalkozásoknak (Techem Kft., FŐTÁV-KOMFORT Kft., ISTA Magyarország Kft.).
Jelenleg két fajta elven működő költségmegosztó alkalmazása a leggyakoribb, amelyek az alábbiak:
1. Elpárologtatós elven működő költségmegosztó
A készülék alumínium alaplapját a hőleadóra - radiátorra - erősítik, amely átveszi a hőleadó hőmérsékletét. Az alaplappal érintkező hajszálcsöves ampullában lévő speciális - egészségre nem káros összetételű - folyadék a radiátor, ill. alaplap melegségétől függően elpárolog. Magasabb hőmérsékletű hőleadó esetén nagyobb a párolgás, alacsonyabb hőleadó hőmérséklet esetén kisebb a párolgás mértéke. A párolgás mértékét az ampulla mögött lévő skála mutatja. A behelyezett skála a radiátorok típusától, anyagától, kialakításától, méretétől függően más és más. Az ampullákat a felszerelő cégek minden évben cserélik, így a fűtési idény kezdetén és végén leolvasott értékek közötti különbség lesz a felosztás alapja. A kiértékelést, ill. a felosztást szintén a felszerelő cégek végzik a gyártó cég által rendelkezésükre bocsátott számítógépes program alapján. Tehát a költségmegosztók nem az elfogyasztott hőmennyiség (GJ) értékét adják meg számszerűen, hanem az adott hőleadó (radiátor) fogyasztásának az épületben lévő többi hőleadó fogyasztásához képesti százalékos érték számítási alapját mutatják meg.
2. Elektronikus elven működő költségmegosztó
Az alaplap hasonló az elpárologtató elven működő költségmegosztónál alkalmazott alaplaphoz, de az ampulla helyett a berendezés előlapján lévő folyadékkristályos kijelzőn olvasható le az elfogyasztott egység. A hőérzékelő mérési elvét szabadalmi oltalom védi, részletesebb működéséről nincs információnk. A kiértékelés hasonló elv alapján történik, mint a párologtatós készüléknél. Az elektronikus készüléket az épület közössége saját maga is le tudja olvasni, de a készüléket évente a leolvasás után "át kell programozni", hogy a következő fűtési időszakban újra kezdje a számlálást, illetve 5-10 évenként elemet is kell benne cserélni.
A költségmegosztók felszerelése bontást, átalakítást nem igényel, az alaplapokat ragasztással, csavarozással, illetve ponthegesztéssel rögzítik a hőledókhoz (radiátorokhoz). A berendezések illetéktelen beavatkozás ellen plombával védettek.
A fűtési költségosztók az épület fűtési célú hőfelhasználásának díjfizetők közötti fogyasztás arányos felosztását segíthetik elő. A költségosztók adatait a közös képviselőnek van lehetősége figyelembe venni a fűtési hődíjak havonkénti elszámolásánál alkalmazott díjszétosztási arányok (melyik lakás milyen arányban részesül az épület, fűtési célú hőfelhasználásából) meghatározásánál, ha azok az épületek valamennyi hőleadójára (radiátorára) felszerelésre kerültek.
LAKÁSONKÉNTI HŐMENNYISÉGMÉRÉS KIALAKÍTÁSA
Lakásonkénti hőmennyiségmérés kialakítása
A távhő felhasználóinak régi igénye a lakásonként teljes önállóságot biztosító szolgáltatás. A fűtés esetében ez a megfelelő, jelentős beruházással járó műszaki átalakítás után eddig is biztosítható volt, de a használati meleg víz készítése korábban csak az épület egészére volt lehetséges, így csak az együtt mért hőenergiára vonatkozó költségosztás lehetett az elszámolás alapja.
A lakásokban alkalmazható, ún. hőközpont a fűtésre és melegvízre vonatkozó igények korlátlan kielégítésére alkalmas.
A fogyasztók számára megmutatkozó legnagyobb előnye az egyéni igényekhez igazodó szabályozhatóság, a fűtés tetszőleges igénybevétele (akár nyáron is) vagy szüneteltetése, vagyis kialakítása esetében ugyanazt a szabadságot biztosítja a felhasználok számára, mint a hagyományos cirko-fűtés.
A minihőközpont kialakítása esetén a FŐTÁV Zrt. biztosítja a szükséges energiát, valamint a felhasznált fogyasztás lakásonkénti, hiteles mérését, elszámolását, akár távleolvasással is.
A minihőközpont egyaránt felhasználható meglévő épületek fűtési rendszereinek felújításánál, a rendszer teljes átalakítása után (az épület valamennyi lakásban, egyidejűleg el kell végezni), valamint új létesítmények kialakításánál. Alkalmazásával lehetőség van meglévő panelházak távfűtéses rendszerének egyedi, lakásonkénti mérésének kialakítására, vagy meglévő társasházak távhőre kapcsolására. Meglévő épületek esetén természetesen a jelenlegi központi (függőleges) fűtési rendszert teljes egészében el kell bontani, és helyette egy lakásonként önálló (vízszintes) rendszert kialakítani.
Új létesítmények esetén pedig egyre inkább elvárás a társasházi lakások fűtési és használati melegvíz-ellátó rendszereinek kialakításakor a felhasznált hőmennyiség egyedi mérése, szabályozása és elszámolása.
A FŐTÁV Zrt. a minihőközpont energiaellátása, a mért fogyasztás elszámolás során a felhasználó igényeihez rugalmasan alkalmazkodik. Ennek részeként a FŐTÁV Zrt. ingyenesen biztosítja az egyéni hőközpontok mérő-berendezéseit, az épület meglévő hőközpontjában szükséges átalakításokat, a táv-adatleolvasáshoz, és távműködtetéshez szükséges eszközöket és szerelvényeket. Természetesen lakásonként egyénileg köt szerződést a felhasználókkal, és az egyénileg fizetendő.
Alapdíj mellett a lakásonként mért hőfogyasztás alapján állítja ki a számlát.
Meglévő épületben a minihőközpont alkalmazásához szükséges átalakítások:
Jelenleg egy-egy lakásban több fűtési felszálló vezeték (strang) van. Ez az oka annak, hogy nem lehet egy lakást leválasztani a rendszerről. Ezeket a strangokat meg kell szüntetni, és az egymás fölötti lakásokhoz egy-egy szekunder felszálló strangot kell kiépíteni. Erre a vezetékpárra csatlakozik a lakást ellátó minihőközpont. Az átalakítást az épület valamennyi lakásában el kell végezni.
A minihőközpont rendszerbe állításával az eddigi melegvíz-hálózat - a teljes csőrendszer és cirkulációs rendszer -, feleslegessé válik, azt meg kell szüntetni. Ezzel jelentős hibaforrás küszöbölhető ki és költség takarítható meg. A melegvíz-ellátást a minihőközpontba épített hőcserélő helyben és folyamatosan biztosítja.
A fűtési rendszer szekunder strangjának kiépítésével egy időben - a gépészeti rendszerek műszaki állapotára tekintettel - a lakás hidegvízstrangját is célszerű kicserélni. A felújított strangra csatlakoztatható a minihőközpont, mely tartalmazza a már a hitelesített egyéni vízmérőt is.
A lakás fűtési hálózatát ki kell építeni, a lakásban lévő összes radiátor egy egyazon (vízszintes) csőhálózatról legyen ellátva. Így alakítható ki a mérhető fűtési kör.
A távhővel együtt alkalmazott minihőközpont előnyei:
- Nem kell lakásonként kéményt kialakítani
- Nincs a lakásban gáztüzelés, a gáz égéstermék visszaáramlása nem történhet meg.
- Új építésnél a kéményekre és gázvezetékre előírt kötöttségektől mentesül a tulajdonos és a beruházó, a gáz hiányában könnyebben teljesíthetők az építésügyi előírások.
- A minihőközpont közvetlenül csatlakozik az épület fűtési elosztó hálózatához valamint a hidegvíz-rendszerhez, tehát a lakásig, üzlethelyiségig csupán a hideg víz és a fűtési vezetékpár kiépítése szükséges.
- A használati meleg víz előállítása és elosztása közvetlenül a lakásban történik.
- A minihőközpont után a lakásban vízszintes fűtési és melegvíz-hálózat úgy kerülhet kiépítésre, mint bármely egyedi készülékkel rendelkező lakásban, vagy családi házban.
- Lakáshoz tartozó minihőközpont elhelyezhető a meglévő épületeknél a jelenlegi strangban közös területen, vizesblokkban, az új létesítményekben bárhol.
- Nincs szükség kiterjedt központi használati melegvíz hálózatra és keringtető rendszerre, ezáltal szinte nincs hővesztesége a melegvíz-szolgáltatásnak.
- Egyedi kombinált készülékekkel és a hozzájuk szükséges kémények-kel szemben alacsonyabb a minihőközpontra kapcsolt távhő beruházási költsége.
- A lakásokban a többi lakótól független fűtési rendszer, az egyéni hőmérséklet-szabályozás érdekében mágnes-szeleppel és egy szoba-termosztáttal vezérelt, a hőleadók pedig egyedi szabályozókkal is elláthatóak.

TÁMOGATÁSOK