Heti Válasz: Maratoni távvezeték
A Főtáv Zrt. 2007 nyara óta jelentős szervezeti változáson ment keresztül, s működése hatékonyságát is javította. Kovács Lajos vezérigazgatót arról kérdeztük, miként tudták közel harmadával csökkenteni a hő- s öt százalékkal az alapdíjat, illetve hogy milyen eredményei vannak az ÖKOPlusz programnak.
"Amikor 2007 nyarán, 44 százalékos gázáremelést követően átvettem a cég vezetését, 3 éves hatékonyságjavító programot indítottunk, amelyet 2010 helyett már idén be tudtunk fejezni" - jelentette ki lapunknak a vezérigazgató. A vállalat karcsúsításának és a költségcsökkentésnek köszönhetően idén és tavaly sem emelte alapdíját a Főtáv, sőt 2oo9-ben egyszer már öt százalékkal csökkentette az alap- s 31,5 százalékkal a hődíjat. Karácsony előtt pedig elengedték a decemberi alapdíjat. A vezérigazgató hangsúlyozta, hogy ezzel ledolgozták a két éve még meglév8 versenyhátrányukat az egyedi gázfűtéssel szemben, jövő januártól, az áfacsökkentést követően pedig már olcsóbbak lesznek a versenytársnál. Az adó mérséklését azonban csak átmeneti állapotnak tekintik, s tovább dolgoznak a hatékonyság javításán, a költségek csökkentésén.
A gazdaságos energiafölhasználást célzó ÖKOPlusz program keretében további kedvezményeket is nyújtanak ügyfeleik számára. A programhoz csatlakozók például 1o százalékos alapdíjkedvezményt kapnak 2008 januárjáig visszamenőleg, és a program adminisztrációját és a kivitelezést is magára vállalja a Főtáv.
A házakat, illetve a lakásokat egyedi szabályozó- és mérőeszközökkel látják el, amelyek biztosítják, hogy mindig csak a kívánt mennyiségű meleget használják föl, továbbá, hogy mindenki csak a ténylegesen elhasznált hőmennyiség után fizessen hődíjat. A lakásonként i5o ezer forintos költség felét állami támogatásként lehet igényelni, a másik felére pedig egyéb hitelek vehetők igénybe.
A július végén zárult kiírásban 512 ház, azaz 45 ezer lakás pályázott mintegy 2,8 milliárd forintnyi támogatásra. Eddig 84 épület fűtési rendszerét korszerűsítették, s átlagosan 17 százalékos megtakarítást értek el.
Varga Zoltán önkormányzati miniszter december t-jei bejelentése szerint a program jövőre 5 milliárd forintos keretösszeggel folytatódik. A Főtáv számítása szerint 300 újabb pályázat beadása várható, ami 24 ezer lakás fűtéskorszerűsítését jelenti majd.
Ha a program keretében a 18o ezer még nem korszerűsített budapesti távfűtéses lakás rendszerét átalakítanák, azzal évente 28o gigawatt energiát, azaz 4,3 milliárd forintot spórolnának meg, s a szén-dioxid-kibocsátás is kevesebb lenne 45 ezer tonnával.
A károsanyag-kibocsátást csökkenti a vállalat távhűtési szolgáltatásának elindítása is. Külföldi példa alapján arra készülnek, hogy egyedi eszközöket telepítenek a házakra, amelyekkel a nyáron eddig kárba vesző hőenergiát az épület hűtésére tudják használni. Így olcsóbb megoldást kínálnak az épületek hűtésére, mint az egyedi elektromos rendszerek.
Kényelmi szolgáltatás az októberben bevezetett egyenletes díjfizetési lehetőség, amellyel előre tervezhetően, 12 egyenlő számlában fizethet az ügyfél, s ősszel vagy télen csatlakozók még egyfajta hitelt is kapnak, hiszen először a tényleges fogyasztásnál alacsonyabb összegű számlákat kell fizetniük.
A jövőről a vezérigazgató elmondta, hogy versenyre szeretnék kényszeríteni a hőerőműveket. Ennek első lépéseként jövőre 6oo megawatt hőteljesítmény vásárlására tendert írnak ki, 2015-ben lejáró hőszállítási szerződésük megújítására. (Azért ilyen korán, mert ha nem az eddigi szállító nyer, akkor legkevesebb három évbe telik, míg a nyertes megépíti erőművét.) Hogy valódi versenyhelyzet alakuljon ki, egy 42 kilométer hosszú, 30 milliárd forintból 2015-2017-ig megépíthető vezetékkel egyesíteni kell hálózatukat. Ennek terveit most készítik, s hamarosan a Fővárosi Közgyűlés elé terjesztik. Elfogadásuk és megvalósulásuk esetén ismét csökkenteni lehet majd a távhó díját.
