Sajtószoba

Hírek

Magyar Hírlap: A távfűtés alapdíját nem emelik

Decemberben teljesen elengedi az alapdíjat a Főtáv Zrt. a lakossági fogyasztóinak. Erre a társaság megtakarításai miatt nyílik lehetőség. Szintén ennek köszönhető, hogy jövőre sem emelkedik a távhőszolgáltatás alapdíja - mondta lapunknak Kovács Lajos, a Főtáv Zrt. vezérigazgatója. A társaság jelentős beruházásra, egy körvezeték kiépítésére is készül.

 

- Korábban úgy nyilatkozott, hogy januártól a távfűtés lesz Budapesten a legolcsóbb fűtési mód. Fenntartja ezt az állítását?

 

- Májusban valóban azt mondtam, hogy a következő fűtési szezonban már a távhőszolgáltatás költségei lesznek a legkedvezőbbek. A távfűtés egyébként már ma sem drágább a gáznál. Hogy mindezt elértük, az több összetevő eredménye. Fontos, hogy a gázt immár a szabadpiacról szerezzük be, a korábbinál kedvezőbb áron. A költségcsökkenésben szintén kiemelt szerepe van az ÖKOPlusz programunknak, amelynek keretében korszerűsítjük az épületek, lakások fűtésrendszerét. A szabályozható radiátorokkal átlagosan 17 százalékkal csökkenthetők a hőre kiadott költségek. Ebbe a programba már 512 épület lépett be, s több ezer lakás fűtésrendszere korszerűsödik. Ezeken túl ki kell emelni az áfacsökkentést is. Januártól ötszázalékos lesz a távfűtést terhelő forgalmi adó mértéke.

 

- Az áfacsökkentést a politika is igyekszik meglovagolni, az MSZP ezzel kampányol.

 

- Az tény, hogy ezt a lépést a parlamentben kellett megszavazni. Ezzel együtt nagyon fontosnak tartom, hogy a távhőszolgáltatást érintő kérdések mentesek legyenek a politikától. Erre a területre nem politikailag, hanem szakmailag kell tekinteni. Az áfacsökkentést a Főtáv Zrt. régóta szorgalmazta, s már 2007 októberében beépítettük a cselekvési tervünkbe, amelyet bemutattunk a Fővárosi Közgyűlésnek is. Így ezt a döntést már hamarabb is meg lehetett volna lépni.

 

- A távhőszolgáltatás költségeinek csökkentésében mekkora szerepet játszik a társaságnál elindított hatékonyságjavító intézkedés?

 

- Jelentőset. A hatékonyabb működés megteremtését 2007-ben tűztük ki célul. Akkor azt terveztük, hogy ezt 2010-ben fejezzük be, ám már erre az évre sikerült négymilliárd forintot megtakarítanunk. Ezeknek a lépéseknek már eddig is érezhető eredményeik voltak. Sem 2008-ban, sem 2009-ben nem kellett megemelni inflációt követően a távhőszolgáltatás alapdíját. Sőt ennek köszönhetően már most elmondhatom, hogy ez 2010 januárjában is így lesz. Azaz: az alapdíj jövőre sem emelkedik. A megtakarítás nem csak az emelés elkerülését tette lehetővé. Az idén öt százalékkal csökkenteni tudtuk az alapdíjat s 3,5 százalékkal a hődíjat. Az eredmények megmutatkoznak a számlákon is. Ez azt jelenti, hogy amit megtakarítottunk, abból visszaadunk a távhőszolgáltatással fűtő lakosoknak. Azzal, hogy már erre az évre teljesítettük a terveinket, az is lehetővé válik, hogy decemberben teljesen elengedjük az alapdíjat. Ezt az év utolsó hónapjában nem kell megfizetniük a lakossági fogyasztóinknak. Ez egy átlagos lakás esetében nyolcezer forintot jelent. Azt azonban hangsúlyozom, hogy ez nem karácsonyi ajándék, ez a megtakarítás eredménye, amely összességében több mint 1,3 milliárd forintot jelent a vállalatnak.

 

- Nemrég a Főtáv Zrt. vezetése meglátogatta a bécsi távhőszolgáltató társaságot. Mi volt a legszembetűnőbb különbség?

 

- Ausztria fővárosában úgy indult a távhőszolgáltatás, hogy egy körvezetékkel összekapcsolták a meglévő erőműveket. Ez a vezetékrendszer teljesen körbeveszi a várost, mint egy körgyűrű. Ezt mi is szeretnénk megvalósítani. Budapesten hét erőmű működik, ezeket akarjuk összekötni. Ehhez 41 kilométer csővezetéket kell megépítenünk. Ez nem kis munka, a vezeték átmérője nyolcvan centiméter. A beruházás harmincmilliárd forintba kerül, s 2010 és 2015 között valósulna meg. Az összeg egy részét a Főtáv Zrt., másik részét pedig hitel fedezné. Az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank már jelezte, hogy hajlandó részt venni a beruházásban. Az elképzelésről szóló stratégiát decemberben mutatjuk be a Fővárosi Közgyűlésnek. Ha elfogadják, akkor elkezdődhet a megvalósítás. Azt szeretnék, hogy a pártok egyhangúlag támogassák a tervet, úgy, ahogy azt korábban más javaslatainkkal is megtették.

 

- Milyen előnyei vannak egy ilyen körvezetéknek?

 

- Azzal, hogy összekapcsoljuk az erőműveket, árversenyre kényszerülnek. Attól vásárolunk, amelyik kedvezőbb árat kínál. A körvezeték arra is jó, hogy ha valamelyik erőmű meghibásodik, akkor a többi pótolhatja a kiesést. Előny az is, hogy bekapcsolhatjuk az ellátási területre az alternatív energiaforrásokat. Nem elhanyagolható, hogy a pesti rakparton végigfutó vezetékkel a belváros is csatlakoztatható lesz a rendszerbe. A körvezeték megépítése egyébként nem jár az alapdíj emelésével, ám a hődíjat több mint tíz százalékkal csökkenti.

 

Kiss Gergely