Magyarországon a távhőszolgáltatás a huszadik század második felében - különösen a nagy lakótelep építésekkel párhuzamosan - fejlődött jelentősen. A nyolcvanas évek végére azonban éppen a korábbi mozgatóerő vált a továbbfejlődés gátjává.

A közvélekedésben ugyanis a sokszor igénytelenül végrehajtott - az olcsó energia hamis illúziójára épített - tömeges lakásépítésnek a beruházási költségek minimalizálására törekvő megoldásai és a mindezt hőenergiával kiszolgáló - egyébként számos egyedülálló előnnyel rendelkező - távhőszolgáltatás képe összemosódott.

Napjainkban, amikor a fejlett országok számos nagyvárosában egyre inkább tért nyer a távhő, Budapesten is új fellendülésnek vagyunk tanúi.

Napjainkban sorra épülnek a bevásárlóközpontok, irodaházak, amelyeket el kell látni energiával, s miért ne lehetne ott távhőt alkalmazni, ahol erre egyébként adottak a feltételek. Ráadásul a fogyasztók számának bővülése a már meglévő lakossági fogyasztók költségeit is mérsékelni képes, hiszen a meglévő szabad kapacitások kihasználása nem növeli a szolgáltató állandó költségeit, viszont bevételt hoz, amely díjcsökkentésre használható fel.

Budapesten a 2000. évben 73 megawatt teljesítményigényű potenciális új fogyasztót sikerült meggyőzni a távfűtés alkalmazásáról, s ebből 14 megawattnyi új fogyasztó már csatlakozott a rendszerhez.

Ezt a döntést néhány esetben az önkormányzatok is befolyásolhatják azzal, hogy az energiaellátó rendszerek fejlesztésében kizárják a párhuzamosságokat, s egyes területekre a távhő alkalmazását írják elő, amennyiben ennek műszaki feltételei adottak.

Az új fogyasztók egyre növekvő számú csatlakozásának alapját több tényezőre vezetjük vissza.

Az emberek a meglévő rendszereknél egyre inkább értelmezni tudják azt a tényt, hogy az épületek fogyasztói hálózatai és az igénybevett energiaszolgáltatás rendszere két külön dolog.

A rosszul működő épületfűtési és melegvíz-ellátó rendszer ugyanis független attól, hogy milyen energiahordozó (pl. távhő, gáz, olaj stb.) kerül alkalmazásra. Továbbá mind többször érzékeljük a csatlakozni szándékozók abbéli várakozását - amellyel mi is azonosulunk -, hogy néhány éven belül a hazai árarányok minden bizonnyal a fejlett országokban meglehetősen egységesen mutatkozó energiahordozó árarányok irányába elmozdulnak és ezzel a hazai távhő mesterségesen létrehozott árversenyhátránya rövid távon csökken, majd megszűnik.

Egy mai, igényes, távhővel ellátott új lakóépület létesítésének jellemzői az alábbiak.

• Saját forrásából létesítjük a bekötővezetéket, térítésmentesen biztosítjuk a hőmennyiségmérőt és a hidraulikai szabályozót, valamint meghatározott időre engedményt adunk az alapdíjból.
• A kis helyigényű, relatíve olcsó, korszerű, programozható szabályozású blokk-hőközpont a fogyasztói közösség tulajdonában van, üzemeltetéséről, karbantartásáról maga gondoskodik.
• Kétcsöves fűtési rendszer és cirkulációval kísért használati melegvíz-ellátás épül, strangszabályozók kerülnek beépítésre, a felszállóvezetékeket a lépcsőházban helyezik el, saját mérőkkel ellátva ide kapcsolódnak az egyes lakások önálló fűtési és melegvíz-ellátó rendszerei. A lakásokban a fűtési vezetéket padlószelvényben vezetik a radiátorokhoz, a hőmérséklet-szabályozás termosztatikus radiátorszelepekkel történik.
• Az épület tulajdonosi közössége a távhőt a lekötött hőteljesítményre alkalmazott, relatíve olcsóbb tarifával vételezi és egy összegben fizeti. Az egyes lakások használói a távhőhöz kapcsolódó fizetnivalókat az épület közös költség elszámolási rendszerében teljesítik.
• A mind több körzetben egész évben szünetmentesen szolgáltatott távhő biztosítja leginkább közvetlen lakókörnyezetünk megóvását, elősegíti, hogy országunk megfelelhessen a kiotói keretegyezményben vállalt kibocsátási értékek betartásának.