Immár ötödik alkalommal került sor 2014. szeptember 17-én a FŐTÁV Zrt. szervezésében a Közmű Akadémia rendezvényére. A Budapesti Távhőszolgáltató Zrt. invitálásának ezúttal az FKF Zrt., a Fővárosi Vízművek, a Lakásszövetkezetek Országos Szövetsége, a Cardware Kft. és a Techem Kft. tett eleget azzal, hogy egy-egy vezetőjük előadást tartott a rendezvényen.
A fogyasztóvédelmi-és érdekvédelmi, közművek szolgáltatási területei, valamint energiahatékonysági és követeléskezelési kérdések körbejárása után az őszi rendezvény során a közszolgáltatási rendszer és a lakásszövetkezetek kapcsolata, a Fővárosi Vízművek új ügyfélszolgálati kiadványsorozata, az OKOS-mérés új tapasztalatai, valamint a FŐTÁV aktuális kérdései kerülnek a középpontba. Az előadásokat rendhagyó módon most egy kerekasztal beszélgetés követi, melynek résztvevői a program képviselői mellett a Cardware Kft. és a Techem Kft. ügyvezetői voltak.
Az ötödik Közmű Akadémia rendezvény prezentációi
Balog Róbert
FŐTÁV Zrt. Kapcsolati és üzletfejlesztési igazgató
prezentciója
Bokor István Béla
Fővárosi Közterület Fenntartó Kft. Projektigazgató
prezentciója
Bognár Péter
Fővárosi Vízművek, Ügyfélszolgálati igazgató
prezentciója
Farkas Tamás
Lakásszövetkezetek Országos Szövetsége Elnök
prezentciója
--------------------------------------------------------------
Közmű Akadémia IV.
Immár negyedik alkalommal került sor 2014. június 17-én a FŐTÁV Zrt. szervezésében a Közmű Akadémia rendezvényére.
A „Közmű Akadémia" legutóbbi, őszi rendezvényén fogyasztóvédelmi és érdekvédelmi területekről kértünk fel szakértő előadókat, hogy a közműszolgáltatással és épületüzemeltetéssel kapcsolatos aktuális kérdésekben nyújtsanak tájékoztatást. Az idei rendezvény során ismét lehetőséget biztosítuttunk fővárosi társközművek részére, hogy saját szolgáltatási területükre vonatkozó aktualitásaikról beszámoljanak, valamint energiahatékonysági és követeléskezelési kérdéseket is körbejártunk.
A negyedik Közmű Akadémia rendezvény prezentációi
Balog Róbert
FŐTÁV Zrt. Kapcsolati és üzletfejlesztési igazgató
prezentációja
Dr. Koncz Katalin
DHK Zrt. Követeléskezelési igazgató
prezentációja
Dr. Kolyvek Antónia
Budapesti Békéltető Testület Elnökhelyettes
prezentciója
Bognár Péter
Fővárosi Vízművek Zrt. Ügyfélszolgálati igazgató
prezentációja
Hornyák István
Fővárosi Csatornázási Művek Zrt. Ügyfélszolgálati osztályvezető
prezentációja
Kovács Balázs
FŐKÉTÜSZ Zrt. Ügyvezető
prezentációja (feltöltés alatt...)
Szécsényi Csaba
FŐTÁV-Komfort Kft. Ügyvezető
prezentációja
Szalai Gabriella
Magyar Energiahatékonysági Intézet Programigazgató
prezentációja
--------------------------------------------------------------
Közmű Akadémia III.
Immár harmadik alkalommal került sor 2013. november 13-án a FŐTÁV Zrt. szervezésében a Közmű Akadémia rendezvényére, amiből jó eséllyel hagyomány válhat. A Budapesti Távhőszolgáltató Zrt. invitálásának ezúttal az FKF Zrt., a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság, a Magyar Társasházkezelők Országos Szakmai Szövetsége, valamint a Lakásszövetkezetek Országos Szövetsége tett eleget azzal, hogy egy-egy vezetőjük előadást tartott a rendezvényen.
A Közmű Akadémia előadássorozatára ezúttal az első kettő alkalomnál is többen voltak kíváncsiak. A társasházak és lakásszövetkezetek közös képviselői közül nyolcvanöten vettek részt, illetve a FŐTÁV által szervezett, és az eddigiekben jól bevált kisebb csoportfoglalkozásokra már 41-en bejelentkeztek előre. Az elmúlt hónapokban az ilyen szűkebb létszámú eseményeken a közös képviselőknek alkalmuk nyílt minden olyan kérdésre választ kapni a szolgáltató szakembereitől, amire az előadássorozaton nincs mód.
A Közmű Akadémia mostani rendezvényén nem csupán a közszolgáltató társaságok legfontosabb tevékenységeiről és fejlesztéseiről volt szó, hanem a meghívott szervezetek előadóitól a közös képviselők fogyasztóvédelmi kérdésekről, az újabb jogszabályok nyújtotta lehetőségekről, a közös képviseleti munka fontos elemeiről – mint például a képviselők díjazásának lehetőségei – is tájékozódhattak.
Minthogy a FŐTÁV továbbra is elkötelezett a lakóközösségek és képviselőik széleskörű tájékozottságának elősegítésében, ezért a most is sikeres esemény után minden bizonnyal folytatja a Közmű Akadémia rendezvények szervezését, ami így már hagyományossá válhat a közös képviselők körében.
A harmadik Közmű Akadémia rendezvény prezentációi
Bokor István -
FKF Zrt. Irodavezető
prezentációja
dr. Baráth Katalin -
NFH Szolgáltatás-ellenőrzési főosztály munkatársa
prezentációja
dr. Koszoru István -
LOSZ jogi munkabizottság tagja
prezentációja
Kaplonyi György -
MTOSZSZ elnök
prezentációja
Balog Róbert -
FŐTÁV Zrt. Kapcsolati és üzletfejlesztési igazgató
prezentációja
--------------------------------------------------------------
Közmű Akadémia II.
A második Közmű Akadémia – a budapesti közműszolgáltatók összefogtak a közös képviselők széleskörű tájékozottságának elősegítése érdekében
A FŐTÁV Zrt. szervezésében tegnap tartották meg másodízben azt a lakóközösségi képviseleteknek szóló tájékoztató rendezvényt, melyen a távhőszolgáltató lehetőséget biztosított valamennyi fővárosi közműszolgáltatóknak, hogy beszámoljanak a szolgáltatási területükön történő legfontosabb változásokról, újdonságokról.
A képviselők az egyik legfontosabb kommunikációs csatornák a lakossághoz, kiemelkedő szerepet játszanak a lakóközösségek döntési folyamataiban, ezért pontos és hiteles tájékoztatásuk vitathatatlan fontosságú. A rendezvény annak lehetőségét kívánta megteremteni, hogy a társközművekkel közösen, az ún. „Közmű Akadémia" rendezvénysorozat részeként, a szolgáltatók egy helyen szólíthassák meg a közös képviselőket, hiszen tájékoztatásuk is közös érdek.
Az ügynek a Fővárosi Önkormányzat is jelentőséget tulajdonított azzal, hogy az eseményt dr. György István városüzemeltetésért felelős főpolgármester-helyettes nyitotta meg, ill. a FŐTÁV mellett az FKF, a FŐKERT, az ELMŰ és a Magyar Máltai Szeretetszolgálat képviselői is előadást tartottak.
A FŐTÁV elkötelezett a lakóközösségek és képviselőik széleskörű tájékozottságának elősegítésében, ezért szándéka szerint folytatja a Közmű Akadémia rendezvények szervezését.
A második Közmű Akadémia rendezvény prezentációi
Fekete Csaba -
FŐTÁV Zrt. Vezérigazgató
prezentációja
Balog Róbert -
FŐTÁV Zrt. Kapcsolati és üzletfejlesztési igazgató
prezentációja
Erdélyi Krisztina -
FŐKERT Nonprofit Zrt. Marketing és PR vezető
prezentációja
Berzsenyi Tibor -
ELMŰ Nyrt. Értékesítési koordinátor
prezentációja
Bokor István -
FKF Zrt. projektigazgató
prezentációja
Major Gábor -
Máltai Szeretetszolgálat Hitel-S program projektvezető
prezentációja